Az amatőr csillagász észlelési módszerét több dolog is befolyásolja. Talán ezek legfontosabbika a téma, de az egyéni beállítottság, mint szubjektív tényező is meghatározó. A jelen cikk így feltehetően egyedi megfigyelési metódust ismertet. Továbbá az alkalmazott észlelési módszernek a technikai adottságokkal is összhangban kell lennie. Ebből a szempontból döntő jelentősége volt annak, hogy távcsövemet az "amatőrbiblia", Kulin Gyurka bácsi Távcső világa c. könyve alapján építettem. A konvencionális német szerelés és az osztott körök komolyan vétele folytán kezdettől fogva koordináták beállításával keresem a megfigyelendő objektumokat. Ehhez természetesen - atlasz helyett - katalógusra van inkább szükség, ami bonyolultabb eset. Kicsi, a távcső mellett kényelmesen használható gyüjtemény a módszer későbbiekben ismertetésre kerülő kritériuma miatt nem felel meg, nagy katalógusom pedig nem volt. Akinek viszont van, az jól tudja, hogy még szobában sem egyszerü dolog megtalálni benne valamit. Ezért időt és fáradságot nem sajnálva kézzel, különálló lapokra írt kettőscsillag listákkal oldottam meg ezt a problémát. (A ma rendelkezésre álló SAC katalógus közelítőleg megfelelne a célnak!)
Az észlelő amatőrök - az egészen kezdőket kivéve - általában egy többé-kevésbé konkrét tervvel vonulnak ki az ég alá. Az én tervem alapvonása, hogy egy este az égboltnak egy viszonylag kis területén végzem a kettősök megfigyelését, és ezen a területen a lehetőség szerint minden párt igyekszem csővégre keríteni. Ehhez az említett előzetesen elkészített gyüjtő lapokat használom. Amint a Binary előző számában megjelent cikkemben írtam, teljes katalógus nincsen, ezért célszerű a különböző kiadványokban található adatokat összegyüjteni. Sok évvel ezelőtt (számítógép híján) ezt papír-ceruzával csináltam meg, a kettősöket speciális módon csoportosítva. Az égboltot területekre osztottam, amelyet egész órás órakörök és egy-egy paralel kör határol. A szélességi zónákat úgy választottam meg, hogy azonos (megközelítőleg 180 négyzetfokos) nagyságú részek alakuljanak ki. Természetesen az egyes területeken ettől függetlenül eltérő számú kettőscsillag található. Egy ilyen területen belül - legalábbis kezdetben - rektaszcenzió szerint vannak felsorolva az objektumok: koordináta, név, csillagkép, fényesség, szögtávolság, PA és forrásmegjelöléssel. (Nagyon ritkán egy közeli, fényesebb csillag helyzetét is jelzem, azonosítás céljára). A feldolgozott katalógusoktól függően 1-2 lapra elfér egy terület, így az esetleges későbbi kiegészítések sem teszik kezelhetetlenné, áttekinthetetlenné a listát. Mivel a forrás kivételével a többi adat nélkülözhetetlen, illetve esetenként "nagyon jól jön" a távcső mellett, a pozíciószög akaratlan megnézését megelőzhetjük piros színű írással; ez az észleléskor használt piros világítás mellett nem látszik, zöld vagy fehér színre váltva viszont ellenőrzés céljából rendelkezésre áll. Az észlelt párokat vagy mindjárt, vagy utólag, a lap szélén megjelölöm: a problémamenteseket pipával, a reményteleneket kérdőjellel, míg a további vizsgálódást igénylőket csillaggal. Az észlelési rendszerhez kapcsolódónak vehető, hogy egy külön füzetben csillagképenként nyilvántartom az észlelt párokat, és hogy megfigyelésük az észlelőnapló hányas oldalain található.
Az osztott körös munkához az objektum egyenlítői koordinátáira és a csillagidő ismeretére van szükség. Az előbbi a fentebb leírt listából, az utóbbi egy csillagidőt mutató karóráról olvasható le. A helyi csillagidő meghatározására korábban egy programozható kalkulátort használtam. Technikai eszközt nem igényel és ugyanolyan jó, egyszerű és pontos, ha egyszer kiszámítjuk a csillagászati évkönyvben minden napra megadott csillagidő és a helyi csillagidő különbségét. Ezután az évkönyv és egy kivonás vagy összeadás segítségével pillanatok alatt megkapjuk a szükséges pontosságú adatot, amit én egy csak e célra használt, csillagidőben járó karórán beállítok.
Mivel a kettősöknél évszakhoz kötött jelenségek nincsenek, tetszés szerint választhatunk az éjszakai égboltról. A választáshoz hathatós segítséget nyújt az ábrán látható "horizonttérkép", amely az állandó észlelőhely körkörös látáslehetőségén túl a mechanika okozta holtteret és a használhatatlan okulárhelyzeteket is mutatja. (A térképet időnként korrigálni kell a fák növése és egyéb változások miatt). Én legtöbbször a hajnalinál kellemesebb esti időszakot és felső delelés környéki területet részesítek előnyben: ennek adatgyüjtő lapjával, észlelőnaplóval és a többi szükséges felszereléssel, de térkép nélkül(!) megyek a megfigyelő helyre.
Az adatgyüjtő lapokra néhány fényes egyes csillagot is célszerű feljegyezni. Ennek hiányában olyan könnyű kettőssel kell kezdeni, amelynek azonossága abszolut biztosan megállapítható. Bár nekem állandó felállítású, a pólusra megfelelően beszabályozott állványom van, itt nem részletezett okok miatt a távcső pozícionálási pontossága 4'-6' körül várható. Talán sokak számára fölösleges körülményeskedésnek tűnik, hogy ezen csillaggal - biztos ami biztos - ellenőrzöm a skálák és a karóra állását, vagyis az osztott körös objektumkeresés aktuális pontosságát. Az este folyamán az eltérésnek megfelelő korrekciót alkalmazva a precessziót is automatikusan figyelembe vettük. Erről a kezdő pozícióról egyszerű átállni az észlelni kívánt kettősök közül az elsőre, a legnyugatabbira. A Ny-K irányú észlelésnek az az előnye, hogy az egyik objektumról a másikra történő átálláshoz felhasználható a Föld forgása, másrészt összességében a megfigyelésre tervezett csillagok horizont feletti magassága is így alakul kedvezően. Természetesen nálam is van felszerelve keresőtávcső, de használata kiegészítő jellegű; előfordul, hogy egész este bele sem nézek.
A beállított kettőst fontosabb esetben a látómező lerajzolása mellett, egyébként anélkül, az ismert módon észlelem és feljegyzem; ennek részletezése nem témája a jelen írásnak. Annyit mégis érdemes talán megemlíteni, hogy az óragépet általában csak a látómező rajzoláshoz használom, ugyanis alkalmas finommozgatási lehetőség mellett a csillagok folyamatos nyugati irányú vonulása a pontosabb PA becslést jelentősen elősegíti. Ezután a látómezőt áttekintem: ha a listámban nem szereplő, feljegyzésre méltó csillagpárt találok, akkor a szokásos megfigyelés mellett szükséges a pár koordinátáinak meghatározása. Egyébként előkészítem az átállást: az óragépet kikapcsolva a leészlelt, ismert koordinátájú párt a látómező közepére állítva elindítom a stoppert. Ezt követően a lapról kiválasztom a soron következő kettősök közül a legalkalmasabbat, és fejben kiszámolom az előzőhöz viszonyított koordináta különbségeket. Először az új csillag deklinációját állítom be a finommozgatással. Ha a differencia kisebb a használt okulár fél látómezejénél, akkor közvetlenül, egyébként a dekli skála segítségével. Ezután megnézem a stopperen eltelt időt: ha kevesebb a kiszámolt rektakülönbségnél, akkor nincs más teendő, mint várni. Azonban a várakozás ideje alatt az okulárban átvonuló területet érdemes figyelni, hátha megpillantunk egy "anonim" párt! Ha viszont az objektumok olyan közel vannak egymáshoz, hogy időközben "túlmentünk rajta", akkor vissza kell lépni. Persze a valóságban ez rugalmasabban megy, aszerint, hogy milyen sűrű területet észlelek, milyen nagy látómezejű okulárral stb.
Ez a szemmértéket igénylő gyorsabb módszer - a 90x-es nagyítású, 27'-es látómezejű okulárommal - legtöbbször megfelel a célnak. Kritikus esetben, például a Tejút környékén szükség lehet az átállásnál sima okulár helyett a szálkeresztest használni. Ha még így is azonosítási probléma jelentkezik, akkor vagy nyomdahibára, vagy jelentős pozícióváltozásra, egyébre lehet gyanakodni, ami köztudottan nem egyszer előfordul a halványabb, régen és ritkán mért kettőscsillagok esetében. A most leírt koordinátakülönbség szerinti beállítás (szálkeresztes okulárral) ha nem is abszolut pontos, de amatőr célokra tökéletes, és mindenképpen jobb, mint a legnagyobb gondossággal végzett osztottkörös egyedi koordináta használat.
Szót ejtenék még arról, miért tartom érdemesnek mindegyik, a rendelkezésre álló adatok szerint a távcsövemmel elvileg eredményesen nem észlelhető csillagok szemrevételezését is - természetesen nem gondolva a 16m-18m halványságú objektumokra és a rapid binarykra! A nagyon szoros párok mellett gyakran láthatunk feljegyzésre érdemes, távolabbi, halványabb társakat. Ezeket a legnagyobb katalógusok (IDS, WDS) sokszor jelzik is. Jóval ritkábban fordul elő, hogy a komponensek annyira eltávolodtak egymástól az általunk ismert mérés óta, hogy felbonthatók a saját műszerrel, de ilyenkor annál nagyobb a sikerélmény! Jómagam sohasem felejtem el az első ilyen esetemet a STF 400 jelű kettősnél a Camelopardalisban.
A fényesség tekintében az jogosíthat reménykedésre, hogy ezen adatok sok esetben pontatlanok, sőt bizonyos régebbi felfedezésűek szisztematikusan halványabbnak vannak jelezve. A komponensek valamelyikének még felfedezetlen változófényű volta véleményem szerint igen valószínűtlen, ritka eset.
Ez stopper és a szálkeresztes okulár segítségével, óragép nélkül, egy közeli, kellően fényes és ismert koordinátájú csillag felhasználásával történik. (Sajnos, megvilágítható szálkereszt hiányában a halvány, piros fényű zseblámpával vagyok kénytelen a tubusba "bevillogtatni".) Ez a "referenciacsillag" az okulár élesre állítása mellett az egyik szál K-Ny-i irányának beszabályozására is alkalmas. Ezután a "referenciacsillag" és a bemérni kívánt kettős főcsillaga közül a nyugatabbit a fonálkereszt metszéspontjába állítom és elindítom a stoppert. Amikor a másik objektum áthalad az É-D-i szálon, megállítom a stoppert, egyúttal azt is megnézve, hogy melyik osztás magasságában metszette a fonalat. 10'-nél nagyobb deklináció különbségnél az első csillagot nem középre állítom, hanem az É-D-i szál valamelyik egész osztásához olymódon, hogy a követő objektum is hasonló távolságra legyen a középponttól.
A rektaszcenziókülönbséget valójában középidő helyett csillagidőben kellene mérni. Mivel a hiba kisebb 0,3%-nál, ilyen korrekciót csak ritkán szoktam alkalmazni. A deklinációkülönbség leolvasási pontossága - 48"-es szálkereszt osztás mellett - 10"-re tehető. Amennyiben a bemérendő objektum halványsága vagy egyéb körülmény szükségessé teszi, akkor több mérés átlagolásával javítható a pontosság. A kettősöknél szokásos tized perces RA illetve szögperces D pontosság a fenti módszerrel általában biztosítható. Ehhez szükséges a referenciacsillag pozíciójának egy nagyságrenddel pontosabb ismerete, amit a SUPERSTAR számítógépes programrendszer 12 bájtos SAO katalógusa biztosít. Ritkán előfordulhat, hogy K/Ny-i irányban 5-6 percnyi közelségben nincs 25-30'-nél kisebb deklikülönbségű, ismert koordinátájú csillag. Ekkor a rektakülönbség meghatározása a leírt módon, a deklikülönbségé az osztott kör nóniuszának leolvasásával történik, de ekkor a pontosság egy nagyságrenddel rosszabb.
Amint írásom elején említettem, módszeremet egyedinek tartom, annál is inkább, mivel teljes egészében magam alakítottam ki. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mások a leírt fogások bármelyikét ne alkalmazhatták volna saját gyakorlatukban, akár praktikusabban, egyszerűbben is. Bízom abban, hogy a kezdő kettősészlelőkön kívül más amatőrök is találhatnak a cikkben ötletet adó gondolatot, és egyúttal elnézést kérek, ha valamely triviális részlet túlmagyarázásával feleslegesen raboltam volna bárkinek az idejét.
1994.05.15. Nyomtatásban megjelent: Binary körlevél 1994/1.