Az első részben azt írtam, hogy az amatőrcsillagászt az alkalmi "nézgelődőtől" az különbözteti meg, hogy a távcsőben látottakat feljegyzi. Ezen túlmenően az észlelő amatőrök között nagy különbségek vannak: akadnak, akik a jól ismert objektumokra térnek vissza rendszeresen, mások kimondottan ügyelnek arra, hogy az egyszer már pozitívan észlelteket kerüljék. Megint mások az "igazi kihívásokat" keresik, vagy speciális szempontok szerint végzik megfigyeléseiket. Azt mindenesetre határozottan kijelenthetjük, hogy a kettősök esetében olyan jellegű memorizálásra nincsen szükség, mint a változóknál vagy szupernóva keresésnél. Épp ezért is a komolyabb kettősöző amatőrt az is megkülönbözteti a kezdőtől, hogy a távcsőhöz menés előtt észlelési programot állít össze. Ehhez valamilyen atlasz és kettőscsillag katalógus szükséges. Ez utóbbiból manapság elég bő választék áll rendelkezésre. Nyomtatott formában a Meteor rovatvezetőjénél kapható SAC katalógus minden igényt kielégít, és az ára is békebeli. Egyre kedveltebbek azonban a különböző számítógépes (esetleg Internetes) adatbázisok, amelyek közül pl. a Guide szoftver CD-n tartalmazza a legnagyobb kettőscsillag gyűjteményt, a Washington Double Stars (WDS) katalógust. És ha már itt tartunk, akkor örömmel teszek említést a harmadik évezred lehetőségéről, a gombnyomásra kívánt objektumra ráálló - és természetesen ennek megfelelő árú - távcsőcsodákról is. (Ekkor az atlasz árát megspórolhatjuk...)
Tehát az észlelési időpontnak és a horizontunknak megfelelően először is kiválasztjuk az égterületet, majd az ott található kettőscsillagok közül az elképzelésünk szerintieket kigyűjtjük a katalógusból. (Az is lehetséges, hogy közvetlenül csillagtérképre jelöljünk, de ez speciális eset.) Minden fő adatra szükség van, úgymint a koordináta, név, szögtávolság (S), pozíciószög (PA) és fényesség értékekre; általában a csillagképet is jelezni szokás. A koordináta azért szükséges, hogy a kettőst az atlaszban azonosíthassuk, mivel az objektumbeállítás legelterjedtebb amatőr módszere a csillagról-csillagra haladó keresés, általában egy közeli szabadszemestől indulva. Kisebb távolságokon már megfelelő a keresőtávcső (KT), esetleg a főműszer kisebb nagyításával történő manőverezés. A koordinátánál maradva ne feledkezzünk meg az epocha egyeztetéséről, ami a kettőscsillag térképi azonosítását hiúsíthatja meg. A szögtávolság ismeretére a nagyítás megválasztásához, a fényességadatra egy csillagdús területen a kettős gyorsabb megtalálása érdekében van szükség. A mért pozíciószög ismerete örök vita tárgya! Természetesen az a becsületes dolog, ha a rendszer észlelése előtt nem tudjuk, de ki ne szeretne melegében meggyőződni arról, hogy PA becslése mennyire pontos?! Másrészt az is elképzelhető, hogy nagyon halvány társ esetén - ha már minden kötél szakad - megnézzük a PA-t, és a megfelelő helyen kezdünk tüzetesebb keresésbe elfordított látással (EL)!
A szükséges ismeretekkel imígyen felvértezve a tettek mezejére léphetünk! Amint fentebb már említettem, a koordináta alapján a csillagtérképen megkeressük (vörös fényű lámpával) az észlelésre váró kettőst, ha a térkép határmagnitúdójánál halványabb, akkor a helyét. Az atlaszokban ezt az objektumfajtát egy (vagy a komponensek számának megfelelő számú) vonalkával áthúzva (a Pleione atlaszban aláhúzva) különböztetik meg a többi csillagtól. Az osztott körös módszert, illetve a kettős távcsőben történő beállítását nem magyaráznám, csupán annyit említek, hogy részben a beállítás megkönnyítésére, részben a szebb látvány érdekében kis nagyítással kezdjünk. A megfigyelt kettősök a felbontás tekintetében két csoportba sorolhatók. A nem nagyon szorosak a legkisebb nagyításokkal is különálló pontok. Ekkor a szögtávolság jellemzésére a látványnak megfelelő empirikus osztályozást használjuk. A pár eszerint szoros (S<5"), ezen belül lehet nagyon szoros (S<2"), standard (S= 5"-15") valamint széles (S>15"), ezen belül nagyon széles vagy nyílt (S>30"). Bizonyos gyakorlat megszerzése után a pár szögtávolságát számszerűen is kellő pontossággal becsülhetjük. A nagyon szoros párok bontása a nagyítástól függ. Hasznosítsuk a 19-20. számban megjelent Csillagászati távcsövek nagyításáról c. cikkben leírtakat! Az általában használt legkisebb, 50 mm-es apertúrájú távcső felbontóképessége 115/50=2,3", ez cca. a csillagkorong (Airy-korong) átmérője is, ha az egyéb körülményeket figyelmen kívül hagyjuk. Ehelyütt mindenképpen hangsúlyozzuk ki, hogy a képlet a távcső átmérője szerinti közepes és egyenlő fényességű csillagpárokra vonatkozik! Tehát 3"-4"-es kettősnél (nagyobb müszereknél arányosan értve), megfelelő okulársorozat birtokában lehet a fenti cikkben említett kettőscsillagkép változását tanulmányozni: a nagyítás növelésével a kezdetben körnek látszó csillag megnyúlik, majd bevágás érződik, ezután "nyolcas" alakú vagy érintkező korongos lesz a kép, végül rés választja el a komponenseket. Amennyiben ezek különböző fényességűek, általában a csillagkorongok eltérő mérete is észlelhető. Ha ilyen megfigyelést végzünk, akkor a nagyítás feljegyzésének érthetően fokozott jelentősége van, de akár szemléletes vázlato(ka)t is készíthetünk. A nagyítás számszerűségére nézve azt mondhatjuk, hogy 50-szeres (D) nagyításnál a bevágásos kép általában jelentkezik, de kedvező - objektív és szubjektív! - körülmények esetén akár 25-30-szoros nagyításnál is már érzékelhető. Ugyanakkor tudnunk kell azt, hogy hiába növeljük a nagyítást D-szeres fölé, a fizikai törvények következtében a csillagok képe nem távolodik egymástól, legfeljebb egyeseknél szubjektív okok miatt egyértelműbb lesz a látvány. 200 mm és nagyobb átmérőknél egyre inkább meghatározó a légköri nyugtalanság (seeing) hatása, így egy ilyen műszernél a képlet szerinti 0,6"-es kettős felbontása már igen nagy fegyverténynek számít. Rossz seeingre gyanakodhatunk, ha a kép fókuszírozhatatlan; ilyenkor a nagyobb nagyításokat kár is eröltetni. Egyébként is - hacsak más okunk nincsen - célszerű a legnagyobb horizont feletti magasságnál (deleléskor) végezni a megfigyeléseket. A holdfény csak a halvány komponensek észlelését zavarja.
A pozíciószög becsléséről az I. részben leírtaknál többet nem
szükséges mondani. A fényesség jellemzése viszont kiegészíthető, leginkább
a fényességeltérés vonatkozásában. Az Amatőrcsillagászok kézikönyve szerint
a következő osztályozás követendő:
- Egyenlőnek mondjuk a párt, ha fényességkülönbség nem észlelhető.
Ez akkor áll fent, ha a mért fényességértékek 0,1m-nál jobban nem
térnek el egymástól. Ezt számszerűen és rövidítve DM=0-val is megadhatjuk
(DM -> Delta Magnitudo).
- Ha a különbség éppen észlelhető, akkor alig eltérőnek mondjuk a tagokat
(DM~0,3m).
- A kissé eltérő fényesség első pillantásra látszik, de nagyságrendi
differencia nélkül (DM<1m).
- Eltérő fényességű komponenseknél DM<3m.
- Nagyon eltérő kettősöknél a főcsillag már zavarja a társ megfigyelését
(DM>=3m).
Természetesen elegendő tapasztalat esetén a komponensek becsült fényességét, illetve fényességkülönbségét az általánosan használt magnitúdóskálán is feljegyezhetjük. Ehhez a témakörhöz tartozik a fentebb már említett elfordított látás (EL) kérdése, ami nagyon halvány objektumok megpillantását segíti. Egyrészt a nagyításról írt cikkben már említésre került az, hogy a nagyítás növelése miként könnyíti meg a halvány csillagok láthatóságát, másrészt az emberi szem itt nem részletezendő működése folytán kevesebb fényt is érzékelünk, ha kissé az adott hely mellé nézünk. Az előző részben első helyen említett színbecslést itt csak azzal egészíteném ki, hogy létezik az ún. Hagen-féle színskála; ez inkább a szabványosított feldolgozásnál bírna jelentőséggel, nálunk nem terjedt el a használata.
Végül szólni kell a többszörös csillagok észleléséről. Ha valaki teljességre törekedve kettősözik, akkor sok ilyen rendszerrel találkozik a WDS-ben. (A rendszer szó alatt esetünkben nem kell föltétlenül fizikai kapcsolatot érteni!) Lényegében itt több pár egyidejű megfigyeléséről - és ennek megfelelően a fent tárgyalt paraméterek leírásáról - is beszélhetünk, de vannak eltérések. Először is amíg két komponens esetén nem szükséges betűjelzéseket használni, addig a többszörösöknél ez elengedhetetlen. Ha ismerjük, használjuk a katalógus szerinti betűzést, ha nem ismerjük, akkor szögtávolság, esetleg fényesség szerint haladjunk az ábécében. A távolságoknál praktikus az egymáshoz viszonyított arányok becslése, ami általában mindenkor pontosabb, mint a számadat. Hasonlóan könnyű a fényességi sorrend megállapítása. A PA és S paramétereket általában az A jelzésű főcsillaghoz viszonyítsuk; ez alól kivétel lehet, ha két kísérő jóval közelebb van egymáshoz, mint a főcsillaghoz. Végül ilyen esetben nagyon tanácsos magáról a rendszerről vázlatot készíteni (égi irányokkal!), különösen ha háromnál több tagról van szó.
A fentiek figyelembevételével nyugodtan neki is foghatunk az amatőr kettősmegfigyeléseknek; az idő múltával mindenkinek kialakul az egyéni stílusa. Fontosnak tartom megjegyezni még, hogy a negatív észleléseket is érdemes feljegyezni, és természetesen azt is, ha a kettős azonosítása bizonytalan. Természetesen még nagyon sok mindenről lehetne beszélni, de most elégedjünk meg két lényegesebb részletkérdéssel:
Az amatőrcsillagász elsősorban a saját kedvtelésére foglalkozik a megfigyelésekkel, és adott esetben választ a minőség és a mennyiség között! Amennyiben az első lehetőség mellett dönt, akkor a kettősészlelésnél készítsen látómezőrajzot. Ez dekorativitása mellett sokszor jól hasznosítható későbbi észlelésnél stb. Itt a szokásos szabályokat kell betartani, melyek közül legfontosabb az égi irányok, a nagyítás és a látómező nagyság feltüntetése. (Használjunk magyar rövidítéseket: É, D, K, Ny - és nem NY!). A másik említésre méltó dolog (szívem csücske) a katalogizálatlan, ún. anonim párok észlelése. Ebben az esetben szinte kötelező látómezőrajz készítése, mert az ilyen észlelésnek csak akkor van egyáltalán értelme, ha később is bármikor egyértelműen azonosítani tudjuk az objektumot. Különösebb szabályokról e téren nincs tudomásom, szerintem egyszerűen józan ésszel kell eljárni. Minden csillaghoz van legközelebb egy másik csillag, és egy amatőrnek sok mindent szabad, legfeljebb célszerű titokban tartani... Node félre a tréfával! Én két évtizedes pályafutásom során 272 önálló párt illetve többes rendszert jegyeztem fel katalógusadatok ismerete nélkül. A fentebb részletezett szokásos észlelés mellett a koordinátákat egy legközelebbi SAO csillag alapján (mivel ezeknek ismertem a pontos koordinátáit) méréssel határoztam meg, ami biztosítja a későbbi azonosítás lehetőségét.
Remélem, hogy írásommal nem mindenkit untattam! Tisztában vagyok azzal, hogy ami egyik olvasónak óvodai daloskönyv szintű, az másnak esetleg kevés, ezért mindenkinek a szíves megértését kérem, az érdeklődőknek pedig sok sikeres kettőscsillag megfigyelést kívánok (10-es seeinggel!). Mivel az írások többsége - a mostani föltétlen! - nem törekedhet teljességre, ha valakinek kérdése van vagy valamilyen segítségre lenne szüksége a témában, annak lehetőségeim szerint szívesen állok a rendelkezésére.
2001.09.07. Nyomtatásban megjelent: Betelgeuse 2001. november-december