Az Interneten a közelmúltban megjelent IAU COMMISSION 26 (DOUBLE STARS) INFORMATION CIRCULAR No. 173 (FEBRUARY 2011) körlevélben közölt 19 binary közül mindössze három pálya12 a korábbi pontosítása, a többi új számítás. Az újak között három olyan van, aminek a szög­távolsága ez évben 0,65" fölött van. Közülük talán a legérdekesebb az Eridanus-beli BU 1004, amit magyar amatőrök akár észlelhettek is már, ugyanis közepes és egyenlő fényességű tagokból áll, ami az 1,2"-es szögtávolságnál pozitív körülmény. Sajnos az már hátrányos, hogy déli kettősről lévén szó, deleléskor is csak 8 fokkal emelkedik a hori­zontunk fölé, ami egyrészt légköri szempontból kedvezőtlen, de a nappali íve is rövid, mindössze hat óra, emiatt észlel­hetősége időben korlátozott. Ráadásul az esti kulminációt tekintve január a legkedvezőbb hónapja, ami egyúttal a legzordabb is. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy van még két távoli, halvány kísérője is.

A másik Burnham-pár észlelhetősége talán kedvezőbb, bár jóval szorosabb, és halványabb is, de még nem nagyon eltérő fényességű. Viszont a Pegazusban található, így több lehetőségünk van a megfi­gyelési időpont kiválasz­tásában. A binary lassan tágul, a keringési periódusára 503 év adódott.

A harmadik szóbajöhető pár már igencsak fogós, a STF 1517 az Oroszlán csillagképben, de 20 centis vagy nagyobb műszerrel a siker reményében próbál­kozhatnak vele az éles szemű amatőrök. Akinek sikerül detektálni a kettősséget, értékes trófeát mondhat magáénak. Akinek meg nem, az kárpótolja magát egy halvány kísérővel, amely keleti irányban 4 percre látható, és Burnham felfedezése BU 1431 számon.

Ha valamelyik amatőrtársam az olvasottak hatására észlelné a fenti párok valamelyikét, akkor nagyon örülnék neki, ha e-mailben értesítene. A megfigye­lésekhez mindenkinek 10-es seeinget kívánok.

WDS azonosító ADS Kettősnév 2011 Korr.
szám.
PAo S"
02434-6643 -FIN 333 214,60,452*
03130+4417 2397STT 51 342,60,626
04021-3429 -BU 1004 AB 59,11,206
04070-1000 -HDS 521 304,70,190
04357+3944 3315HU 1084 74,20,254
05103-0736 3748A 484 306,60,203
06274-2544 5092B 114 5,60,636*
07171-1202 5956A 2123 AB 354,20,395*
08421-5245 -B 1624 213,20,167*
08447-5443 -I 10 AB 294,00,446*
08487+0057 7012A 2552 40,80,305*
09128-0950 -HDO 207 AB 93,30,144
09228-0950 7334A 1342 AB 200,90,160*
09317+0152 -FIN 349 159,70,089*
10282-2548 -FIN 308 AB 102,60,144*
11137+2008 8094STF 1517 AB317,20,662*
17075+3810 -COU 1291 303,90,280*
21395+300915182A 772 77,10,131*
22202+293115843BU 1216 278,20,872

Vaskút, 2011.03.21. (korr.: 2013.12.13.)