A honlapról általában

Az induláskor két fő célom volt: egyrészt az eddig megjelent írásaim Internetes közzététele, másrészt Berkó Ernő kettős­csillagokra vonatkozó CCD-kamerás méréseihez való on-line hozzáférés biztosítása. A szerény­telennek tűnő sorrendet időbeli és konstrukciós megközelítés magyarázza.

Az első cikkem 1993-ban, a Binary első számában jelent meg, az utolsó - szám szerint az 52. - a Meteor 2003/1. számában. Részleteiben a Betelgeuse-ben három, a Binaryban szintén három, a Meteorban önállóan - különböző, nemcsak kettős témakörben - kilenc, végezetül egy 12 és egy 25 részből álló cikksorozat jelent meg. A legutolsó monstre sorozat Berkó Ernő kettős­észlelő-munkájára épült; további három amatőr néhány vizuális észlelésének felhasz­nálása mennyi­ségileg nem számottevő. Az első rész 2000 májusában jelent meg, de 2001-től már helyet kért az új, modernebb és pontosabb CCD-technika ered­ményeinek ismertetése, míg a sorozat vége felé átvette a vezető szerepet - a korábbi vizuális észlelések csak színe­sítették a palettát. Sajnos a Meteor szerkesz­tési szempontjai a továbbiakban nem teszik lehetővé az észlelői munka folyamatos és teljes publikálását, ezért is kellett más megoldást találni.

A honlap megszületéséig eltelt három hónap alatt az eredeti elképzelés annyiban módosult, hogy a Kettős­csillag észlelő szakcsoport is képvi­selteti magát: részben a mindenkor aktuális Kettős­csillag észlelési ajánlat megjelen­tetésével, részben kapcso­lódási pontot teremtve angol és német nyelven a külvilág felé, Ladányi Tamás - a szakcsoport és a Meteor kettős­rovatának vezetője - segítségével.2006 áprilisától a szakcsoportnak önálló honlapja van, 
így a kapcsolatos információk ott találhatók meg.

A fentieket lényegében tükrözi a főmenü, a kettős­csillag témakörrel kapcsolatos általam rend­szeresen látogatott weboldalak listájához vezető Linkek menüponttal kiegészítve. A főmenü a baloldali menühasáb elején elhelyezett Virgo-Porrima logora kattintva bármikor elérhető.

A cikkek, mérések tanulmányozásánál feltehetőleg jó hasznát lehet venni - különösen az állandó Internet-kapcsolatban levőknek - a honlap böngészése közben bárhonnan, bármikor előhívható "keresősávnak", amely az ablak jobb felső sarkában található ikonra kattintva az alatta levő sorban jelenik meg. Segítségével az alábbi adatbázisok keresőlapjai állnak rendelkezésre:
- Washington Double Star Catalog magyar kereső
- Site Informatique des étoiles DOubles de NIce
- STScI {Digitized Sky Survey} lekérdező űrlap
- Simbad csillagászati adatbázis
- Astrophysics Data System (Strasbourg)

Amint látható, a honlap alapvetően archív jellegű és célú, eltekintve a szakcsoport Kettős­csillag észlelési ajánlatától, valamint Berkó Ernő további kettős­csillag méréseitől, amelyet az észlelő lehetőségei szerint időközönként (várhatóan 2-3 havonként) teszünk közzé.

Remélem, hogy a magyar érdeklődők megtalálják honlapunkat, hasznosítják - de legalábbis érdek­lődéssel olvassák - a nem kis munkával létrehozott anyagot. Bármilyen javaslatot, hozzászólást, észrevételt köszönettel vár

Berkó Ernő nevében is

Vaskúti György

A honlap 800x600-as felbontásra van tervezve; a fényképek megfelelő minőségű megtekintése természetesen 16 vagy 24 bites színmélységet igényel.