"Egyéb" kettősök nyomában

Elérkeztünk a cikksorozat 12., befejező részéhez, amely az előzőhöz hasonlóan több különböző katalógusból származó kettősök leírását tartalmazza, természe­tesen ahogy a saját okuláromon keresztül láttam. Igyekszem ezt a részt is úgy összeválogatni, hogy az objektumok között kezdők és haladók egyaránt találjanak kedvükre való célpontot. Ez a hátramaradt kínálatot tekintve nem nehéz, mert a gyüjtemények rendkívül változatosak, mind méretileg, mind minőségileg. Sajnos a listákat összeállító csillagászok kevésbé ismertek (helyesebben az én forrásaim túl szegények), ezért életrajzi adatokkal szinte egyáltalán nem rendelkezem. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy az e téren kapott fordítói és egyéb segítségért nyilvánosan is köszönetet mondjak Berente Bélának, Kocsis Antalnak és Ladányi Tamásnak.

A Sziriusz kettőscsillag komponenseinek mozgása A névkód szerinti ábécé sorrend szinte hihetetlen véletlent produkál: az AGC 1 jelű kettős­csillag nem más, mint égboltunk legfényesebb csillaga, a Szíriusz. Erről a rendszerről akár önálló cikket lehetne írni, de természe­tesen ettől most el kell tekintenünk! Annyit azonban el lehet mondani, hogy a világ legnagyobb csillagászati objektívjeit készítő Alvan Clark fia, Graham egy 45 cm-es objektív kipróbálására a Szíriuszt választván fedezte fel optikailag a társat, az első fehér törpét. Mivel a kettősséget a főcsillag imbolygó mozgása alapján már korábban feltételezték, ezért a rendszer az asztro­metriai kettős­csillagok doyen-je. A fentiekből már sejthető, hogy ezen pár sikeres észlelésével nagyon kevés amatőr dicsekedhet, jómagam sem, bár ha a főcsillag normál fényességű lenne, akármilyen csővel észlelhetnénk! Először 1983 áprilisában próbál­koztam vele, hexagonális diafragmát és 450-szeres nagyítást is bevetve, de hiába! 1998. 02. 27-én, a 23 óra 25 perc korú holdsarló sikeres észlelését követően ismét a Nagy Kutya alfáját vettem célba, de most "csak" a távolabbi kompo­nensek láthatóságára voltam kíváncsi: "UT 19:00, 142x: a fényes csillag mellett a legközelebbi csillag 5,5'-re van PA 210 felé; ettől közelebbi fénypontot tízszeres áteresztés után sem sikerült felfedezni. A diffrakciós kép nem nagyon rossz, de a szcintilláció félelmetes: mintha távoli gépkocsi reflektora villogna bele a LM-be!"

ARG 69 látómező rajzF.W.A. Argelanderről, a neves német csilla­gászról, illetve kettős­kata­lógusáról az MCSE kettős­csillag szakcsoport Binary körlevelének legelső, 1993-ban megjelent számában részletesen olvashatunk.A Meteor 1999/4.sz.-ban olvasható Zsoldos Endre írása Argelanderről, egy Változócsillagok c. cikkének fordításával kiegészítve Azt is megtudhatjuk, hogy a WDS-ből valamely okból kihagytak egy tucat olyan Argelander-kettőst, amik az IDS-ben szerepelnek; ezek egyike az ARG 69 a Hiúz csillagképben. A fenti ok miatt megkülönböztetett gondossággal észleltem a katalógus szerinti pozíció környékét, ahol azonnal feltűnt egy széles, kissé halvány csillagpár: szög­távolsága 40"-50", PA 310o. Egy harmadik komponens EL-sal észlelhető PA 75-80 irányban, kb. 70"-re. Közeli SAO csillag­pozíciók alapján az ARG 69 2000-es koordinátáit 08h41m26s +44o56'44" értékkel határoztam meg, ami az IDS koordinátákkal egyezik.

P. Fox neve alatt 305 bejegyzést találunk, melyek érdekessége, hogy eredetileg csak 1/3-uk volt beszámozva, a többi csak a '96-os kiadásban kapott sorszámot. Ennek általam feltételezett oka, hogy az eredetileg számozottak szoros, míg a többiek csak standard-nyílt párok, a fényességtartományt tekintve pedig általában igen egyen­lőtlenek. 1982 júliusában a Kígyótartó csillagkép érdekes kettősei között keresgélve a 70 és 73 Oph után jegyeztem fel amatőr­ködésem első olyan csillagpárját, amelynek nem ismertem a nevét illetve kata­lógus­adatait. A fehér színű, 3"-4"-re becsült szög­távolságú kettőst az osztott körökről leolvasott koordináták alapján sok évvel később azonosítottam a WDS-ből: ez volt a FOX 220. Észlelése nem okozhat különösebb nehézséget, és megtalálni is könnyű a a 73 Oph-tól 25'-cel keletre.

A 19.sz. 70-es éveit követően rendszeresen mérték H.A. Howe kettőseit. 112 párt tartalmazó listája a fényességet és szoros-széles szög­távolságot tekintve kisebb távcsővel is észlelhető lenne, azonban déli deklinációjuk miatt (Magyar­országon mindegyiknek van nappali íve) az egyen­lőtlen és szoro­sabb rendszerek valószínűleg legalább közepes műszert igényelnek. Az 1996. őszi részleges napfogyatkozás vizuális és fotografikus észlelését követően sötétedés után megkerestem az évszázad üstökösét, a Hale-Bopp-ot (mai napig követik a déli égbolton), majd mielőtt a Szaturnusszal befejeztem volna a megfi­gyeléseket, a HWE 59 kettőst észleltem a Vízöntőben. Barlowwal, 135-szörös nagyítással is EL-ra volt szükség a 7"-8" távolságban lévő társ megpillanásához (PA 260). A HJ 5524 néven katalogizált távoli és fényesebb kísérők becsült pozíci­ószöge - PA 275o 9,5m illetve PA 290o 8,5m - egyöntetűen mutatja a PA becslések 11o-17o mértékű szisztematikus hibáját.

R.A. Rossiterről már történt említés a Hussey-cikk bevezetőjében, és ott azt írtam, hogy az új dél-afrikai obszerva­tóriumban Hussey tervei szerint kezdődött meg a munka halála után. Ez olyannyira igaz, hogy Rossitert nyugodtan nevezhetjük a déli égbolt Hussey-ének! A WDS-ben található 5611 párból - némi túlzással szólva - csak a precesszió miatt esik néhány objektum 2000-ben az északi félgömbre, de az amatőrök szempontjából a baj ott kezdődik, hogy a mért szög­távolságok átlaga 1,6", a csillagok fényesség­tartománya 10m-12m. Bár kilenc Rossiter-kettőst kerestem fel az elmúlt évek alatt, sikerrel nem sokuk esetében dicsekedhetem. Még a Monoceros-beli RST 3475 is csak félsiker: a széles, nem túl halvány, PA 150 fekvésű csillag­páron kívül ugyan még egy 50" távolságban levő, kb. 10,5m-s kísérőt is feljegyeztem (PA 195), de az igazi Rossiter-pár itt a B komponens, amely 0,2" szög­távolságú...

Willem Hendrik van Den Bos (1896-1974) holland csillagász méltó kortársa Rossiternek, és nagy alakja a kettős­csillagászatnak. A johannesburgi obszerva­tóriumban 1925-ben kezdte meg felfedező munkáját, és az idők folyamán a legnagyobb refraktorokat (36 hüvelykes Lick és 40 hüvelykes Yerkes) és reflektorokat (36 és 82 hüvelykes, McDonald) is használva, 72000 vizuális mérést végezve 2900 új párt fedezett fel, valamint 150 binary pályáját is meghatározta. Bár kettősei valamivel szelidebbek, mint Rossiteréi (átlagosan 4,4" szögtáv és kb. 1m-val nagyobb fényességek), mégsincs irántuk nagy érdeklődés a magyar amatőrök körében. Az általam látott három rendszer közül a B 358 a Nyilasban olyan körülmények között került észlelésre, amely alkalmasint megismételhetetlen. 1983. 08. 14-én úgy gondoltam, megkeresem a Neptunuszt, aminek nem is volt különösebb akadálya. Ahhoz, hogy néhány nap múlva az elmozdulást detektálni tudjam, egy egyszerű LM vázlatot készítettem, amelynek keleti oldalán, a bolygótól kb. 20'-re látszott egy 18"-20" szög­távolságú, kissé halvány pár PA 210o-kal. Akkor még az ország (egyik) legnagyobb amatőrje, Szentmártoni Béla sem tudta megmondani a kettős nevét; ezt a kérdést, mint oly sokat a WDS válaszolta meg egy évtized múltán. Az este további érdekessége, hogy ugyanakkor a Jupitertől 5'-re is éppen volt egy kettős­csillag, a SHJ 213. Szép este volt, pedig a Neptunusz korong alakja 220-szorossal nem is látszott...

W. Milburn neve az Espinről szóló cikkben már szóba került. E neves kettősfelfedező száza­dunk első harmadában munkálkodott: a WDS 1142 bejegyzése viseli nevét. Rendszerei a nagyobb műszerrel rendelkező és kihívást kedvelő amatőrök számára ajánlhatók. Halvány, szoros-standard párok általában, de az extinkcióval nincs gondunk, mivel a legdélibb objektum deklinációja is meghaladja a +25o-ot. Ez egyébként a MLB 723, és paraméterei is megfelelnek a fentebb írottaknak. Milburn kettősei közül a Halak csillagképben található 444. sorszámút választottam az észlelt nyolc közül, nem annyira a neve miatt; amint a táblázatból látható, para­méterei jelentősen változnak, noha a WDS-ben saját­mozgás adat nincsen. 1998 októberében a következőket jegyeztem fel róla: "90x: egy 7,5m-s csillagtól PA 335 felé 4'-5'-re egy halvány csillag­háromszög van, amelynek déli csúcsa standard, egyenlő kettős PA 20 fokkal." Remélem, hogy a párt észlelők szintén megerősítik a pozíci­ószög csökkenését. 1992 nyarán próbálkoztam a MLB 143-mal a Cepheusban, de sajnos 280-szorossal is csak a gyanú árnyékáig jutottam el. Ettől a kettőstől 2'-cel délre észleltem az este - és egyben pálya­futásom - második Stein-kettősét (STI 2592), ami kárpótolt az előző kudarcért, ugyanis a kata­lógus­adatok alapján ez a leghalványabb főcsillagú pozitívan észlelt párom. 220-szorossal feltűnő, széles pár, egyenlő kompo­nensekkel. 90-szeressel is szinte jól látható, vagy ez már képzelődés? Az előző cikkekben volt már szó érdekes katalógusokról. J. Stein 2160 WDS-objektumának mindegyike a +53o és +65o paralell körök által határolt területen található; ő kicsit szélesebb, de kisebb terület­nagyságú sávban észlelt, mint Baillaud (az októberi cikkben a -5o északi határ sajtóhiba, helyesen +5o). Sajnos a kedvező cirkum­poláris sáv zömmel igen halvány (10m-14m fényes), széles kettősei vélhetőleg igen kevés amatőr figyelmére számíthatnak, pedig a legtöbbről csak egy mérés történt századunk első két évtizedében, ami meglepetéseket is tartogathat.

Ezen katalógusnak ilyen értelemben testvére J. Scheiner kollekciója, melynek 1359 párja a +30o és +40o deklinációs körök által határolt sávban helyezkedik el. További érdekesség, hogy 88%-uk az Auriga és Cygnus csillagképek területén található. A rendszerek az elmúlt évszázad utolsó évtizedében kerültek felfedezésre, és sokukat nem is mérték újra. Scheiner objektumai már kisebb távcsövekkel is észlelhetők, ugyanis széles szög­távolságú, zömmel 10m-11m fényességtartományba eső csillagpárok. 1986. augusztus 2-án, éjfélen túl is észlelve 18 kettőst kerestem fel a Tirion atlasz kettős­jelölése alapján, amelyek közül 12-nek nem ismertem a kata­lógus­adatait; mára csak egy maradt névtelen. Az észleltek között három Scheiner-pár volt, melyek közül a SEI 1549 a legérdekesebb. Mivel a 7,5m fényességű csillag mellett 45x-össel csak távoli társakat láttam (PA 10, 25"-30", 9,5m; PA 210 felé kétszer távolabb 10,5m; PA 235 felé kissé még távolabb 11m), 220-szoros nagyítással is megszemléltem a főcsillagot, de a nyugodt diffrakciós kép ellenére szoros társ nem látszott. Ez nem is csoda, hiszen a WDS szerint az A 1451 jelű főpár szög­távolsága 0,3". Viszont a Scheiner által mért pozíci­ószög jelentősen eltér az általam becsülttől; ez utóbbi közel áll a GSC felvételekhez (PA 22, 36"). A paraméterek változását a saját­mozgással sem nagyon lehet megmagyarázni, mivel a főcsillag saját­mozgása minimális, a társé viszont a Tycho program keretében került meghatározásra, és ebből kifolyólag meglehetősen bizonytalan. A másik, SEI 1550 jelű pár ettől kb. 10'-re található PA 50o-ra.

A cikk írása kapcsán arra a gondolatra jutottam, hogy O. Stone kettősei méltatlanul mellőzöttek a magyar amatőrök körében! Az 59 párból álló kollekció objektumai négy kivételével az égi egyenlítő alatt helyezkednek el -30o-ig. Paramétereiket figyelembevéve 6-8 cm-es refraktorok ideális célpontjai, még a zenitprizmát sem kell elővenni. Jómagam két Stone-kettőst észleltem, amelyek közül az egyik a WDS-ben nem szerepel. A BD +62o1501 jelű párt Szentmártoni Béla az Albireoban közölte STN 805 számon; az azonosító kilóg a sorból, elkép­zelhető, hogy téves a név. A másik párt a déli Mikroszkóp csillagképben észleltem anonimként; a Sky katalógusból azonosításra került mint STN 53. A -28o-on levő csillaghoz 140x-es nagyítás volt szükséges; széles kettős, de a társ igen halvány, PA 170o. NyÉNy felé 9'-re hasonló fényességű azonosító csillag látható.

WEI 38 látómező rajzA Meteor 1998/9. számában megjelent Táv­csővégen: a Lacerta c. írásba nem fért bele a WEI 38, pedig megérdemelte volna. A standard 90x-es nagyítással végzett észlelés során azt jegyeztem fel, hogy "szép, finom csillagpár, Struve-kettősnek is beillik! Egy széles komponenssel három­szöggé egészül ki. A főpár 8m/9m, 5", PA 45o. A 35"-re lévő C tag PA 350o-355o irányban kb. 10m fényességű." A látómező további érdekessége, hogy a délre elhe­lyezkedő "mini Lacerta" alakzat keleti oldalán egy halvány csillagpárt lehet felfedezni, 9,5m/10m fényességgel, 15" szögtáv, PA 245. Ennek az anonim párnak a főcsillagát egy vállalkozó szellemű és megfelelő műszerrel rendelkező embernek meg kellene vizsgálni, ugyanis a GSC 3204 1649 jelű csillag non-star, ami esetleg egy szoros kettős is lehet! Egyébként M. Weisse mintegy félszáz párja égi pozíciója és paraméterei folytán - egyetlen halvány C komponens kivételével - kis távcsővel is észlelhető.

A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok.


1999.11.03. Nyomtatásban megjelent: Meteor 2000/1