"Obszervatóriumi" kettősök nyomában

Az érdekesebb kettős­csillag megfi­gyeléseim közül felfedezők szerinti bontásban eddig 10 rész jelent meg. Az amatőrök között legismertebb és legnépszerűbb, W. Struve által felfedezett illetve katalogizált párokból 1161-et észleltem, így érdemtelenül, de mégis érthető módon ezek közül nem mertem egy önálló részre valót kiválogatni. Összesen 85 katalógusból származnak az észlelt párjaim; az amatőr viszonylatban távcsővégre ritkán kerülő, fennmaradó 72 katalógusból 255 párt észleltem. Ezek közül az érdekesebbeket két részben tervezem közreadni.

A kettős­csillagoknál szokásos gyakorlat, hogy a valamilyen szempont szerint összeválogatott kollekció objektumaira az összeállító csillagász nevével, illetve nevének bizonyos rövidítésével hivatkoznak. (Ezért jelen esetben a felfedező és katalogizáló szavak egymás szinonimái.) A Lick Obszervatóriumban Jeffers és van den Bos által szerkesztett és kiadott "Index Catalogue of Visual Double Stars 1961.0" - röviden IDS - elsőként mutatja a korabeli számítástechnika jellemzőit bejegyzésenként 80-as rekordhosszával (ez egy félig-meddig szabványos formátum volt, nekem még van a szekrény mélyén néhány 80 karakteres lyukkártya csomag...), kötött mezőformátumokkal. Ennek megfelelően a felfedezők névkódjait modernizálni, egységesíteni kellett; a korábban használt görög betűk (nem tévesztendő össze a Bayer jelöléssel!) és egyebek helyett bevezetést nyert az 1-3 latin nagybetűből álló névkód, melyhez legtöbb esetben egy sorszám is járul. A WDS első, 1984-es kiadásánál még tartották ezt a konzervatív formátumot, de az 1996-os kiadásnál már elvetették, mivel gátja lett volna a bevezetni kívánt korszerűbb adatoknak. Azonban vannak nem csillagász személyhez kapcsolódó gyüjtemények is: jónéhány obszervatórium jelentetett meg kettős­kata­lógusokat saját neve alatt; érdekes módon többségük a déli félgömbön található. Most ezek közül nézzünk néhányat, szokás szerint a WDS adatai alapján, saját észleléseimből válogatva.

Elsőként a Harvard Observatory katalógusát említeném, amelyhez a WDS'96-ban 275 bejegy­zés tartozik, HDO névjellel. Nehéz lenne ettől heterogénebb gyüjteményt elképzelni: a kompo­nensek fényessége 3^m-tól 14^m-ig, a szög­távolságuk a néhány tized ívmásodperctől néhány szögpercig terjed. Bár a rendszerek zöme a déli félgömbön található, néhány tucat minden különösebb nehézség nélkül elérhető Magyarországról is. Viszonylag sok objektum szerepel közülük a Coeli kettős­kata­lógusában, amelyet a Bajai Csillag­vizsgálóból kölcsön kaptam néhány napra, és mivel annak idején, 1982-ben még nem ismertük a másológépeket, fényképezőgéppel reprodukáltam az engem érdeklő részeket, és dianézővel olvastam a nega­tívokat. Az első HDO pár 1983.08.15-én a Zéta Sagittarii lett volna, melyről a katalógus azt állította, hogy 0,5" szög­távolságú. Ez ugyan a nagy fényesség és az eléggé kis magasság miatt a 20 centis Newtonnak eleve hihetetlen telje­sítmény lett volna - természe­tesen az alkalmazott 220x és 350x nagyítás nem is mutatott semmit -, ehhez hozájárult az, hogy ekkor a tényleges szög­távolság csak 0,3" körül volt. A főpár ugyanis egy gyors mozgású binary rendszer 21,14 év keringési periódussal, így pályája jól ismert. A látszó szög­távolság 0,2"-0,6" között változik, és aki megfelelően nagy műszerrel néhány évvel ezelőtt nem próbálkozott az észle­lésével, annak jó másfél évtizedet kell várnia, míg a kompo­nensek ismét a legnagyobb látszó szög­távolságra kerülnek egymástól; 2-3 év múlva lesznek egymáshoz legközelebb. Ám ha valaki felkeresi ezt a csillagot, mégis gazda­gabb lehet egy pozitív kettősészleléssel, mivel egy távoli kísérőt William Herschel katalogizált, száma H V 78. A következő nap szerencsésebb voltam a HDO 149 jelű párral, amely szintén a Nyilas csillag­képben található. Már a 90-szeres nagyítás jól bontotta a szoros, nagyon egyen­lőtlen párt PA 345 fokkal, a 140-szeres gyönyörűen széthúzta a szép szín­kontrasztú kettőst. Ez a 276. HDO pár, ugyanis a WDS-ben BU 245 azonosítóval szerepel! Végül az utol­sóként észleltek egyike a HDO 91 jelű pár volt a Canis Maiorban, másfél évvel ezelőtt. Erősen közepes légkörnél, 142-szeressel elég nehezen észleltem a 10"-es, nagyon eltérő rendszert. A pozíci­ószögre 345 fokot, a társ fényességére 11,3^m-t becsültem.

Az ausztráliai Brisbane obszervatóriuma kettős­kata­lógusából (eredeti névrövidítés Brs) mind­össze egy párt, a BSO 14-et észleltem pályafutásom során, aminek érdekessége egyfelől az, hogy az előbb említett Zéta Sgr-t közvetlenül megelőzően észleltem, másfelől az, hogy a Déli Korona csillagképben fekszik, mely a magyarországi amatőröknek tényleg déli (egyébként ezen konstelláció kappa jelű csillaga a legdélibb észlelt kettősöm). Feltehetően ez utóbbi körülmény is közrejátszott abban, hogy 140-szeressel észleltem az eléggé fényes, kissé egyen­lőtlen, 10"-12"-es párt PA 280^o-kal. Egyébként a 29 bejegyzéssel szerénynek mondható lista objek­tumainak többsége korai (1830-as évek) felfedezésű, ezért a tagok fényessége - néhány távolabbi kísérőtől eltekintve - az 5^m-10^m, szög­távolságuk az 5"-80" tartományba esik, így amatőr szóhasználattal élve kimondottan kistávcsöves objektumok. Közülük hat pár deklinációja nagyobb -43^o-nál, amelyeket jó horizontú helyen a siker reményében kereshetünk fel.

Az argentínai Cordoba Obszervatórium kollekciója mennyiségét tekintve a Harvardéhoz hasonló, 301 bejegyzéssel. Az első mérések a századforduló környékéről származnak; a kompo­nensek fényesség­tartománya 8^m-10^m körüli, és zömmel szoros-standard párokat tartalmaz: némi tulzással déli Struve katalógusnak is mondhatnánk. Kereken 100 bejegyzés vonatkozik a -37^o szélességi körtől északra elhe­lyezkedő rendszerekre, és ami talán kis érdekesség: a déli pólus 20^o-os környezetében mindössze kettő párt ad meg. Az idők folyamán négy rendszert észleltem a katalógus objektumai közül. Egyikük, a Lambda CrA (COO 227), szintén a fentebb említett '83 augusztusi estén volt programban. Sajnos a két távoli, normális magasságban halványnak nem mondható társ 90x és 140x nagyításokkal nem volt észlelhető, ezért másnap este újra célba vettem delelés után 40 perccel. A társak ekkor sem voltak láthatók; ez annyira lesujtott, hogy az észlelőnaplóban utalást téve a holdfényre, párásságra és nyugta­lanságra UT 21:10-kor leszereltem a távcsövet! Az eltelt évek alatt nem tértem vissza erre a rendszerre, de ez nem volt szándékos, és örülnék annak, ha amatőr­társaim valamelyike pozitívan észlelné ezt a déli triót, ámbár a cikk megjelenésének időpontjában nem aktuális.

A COO 31 jelű pár a Nyúl csillagképben a könnyebbek közé sorolható: "90x: elég szép pár, kb. 15" szög­távolságú, igen egyen­lőtlen (7,5^m/9,5^m), PA 280. Van egy harmadik csillag is PA 155 felé kb. 50"-re , 11^m fényes."

A washingtoni US Naval Observatoryt, mint a WDS gazdáját nem szívesen hagynám ki a cikkből, noha csak egy, több mint kommersz párjukat észleltem. WNO névkóddal összesen 21 bejegyzést találunk a WDS-ben: hogy a sajátságos lista hogyan állt össze, még találgatni sem merem. 16 párból 11 sorszámozatlan, ami a '96-os kiadás koncepciójával ellentétes. Ettől függetlenül amatőr körülmények között gond nélkül észlelhetők, mivel a legszorosabb pár 5"-es, a legdélebbi -34^o deklinációjú. Ettől teljesen eltérő a 7.-11. sorszámú 5 pár, amelyek nagyon szorosak és ugyanakkor nagyon halványak is: az átlagfényesség 14^m. 1966-ban készült róluk 1-1 mérés, nyílván speciális program keretében.

Érdekes véletlen, hogy az eddig leírt megfi­gyelések nagyobbik része, valamint a most követ­kezők is két este történtek, de szemléletesebb úgy fogalmazni, hogy a 16 évvel ezelőtti két este 11 kettős­csillag észlelése közül a jelen cikkben ismertetésre kerül nyolc! A második alkalommal a tervezett Sagittarius-beli BU 133 felbontása nem sikerült (220x), de pusztán a koordináták birtokában a távcső mellett még az azonossága is kérdéses volt. Az adott pozícióban ugyanis egy 10'-es, közel azonos fényességű csillagokból álló háromszög látszott. Ennek déli csúcsa egy 35"-es, fényes, egyen­lőtlen párként, míg a keleti csúcsa 25"-30" szög­távolságú, 1^m különbségű párként került feljegyzésre. Ez utóbbi - amint évekkel később azonosítottuk a Sky katalógusból - a WNO 6 névre hallgat, a másik anonim. Az észlelést követően csak annyit sikerült megálla­pítanom, hogy a keresett Burnham-kettős a nyugati, bontatlan csillag, de többször nem próbál­koztam vele. A jelen cikk írása kapcsán további érdekességek derültek ki. Az Urano­metria mindhárom csillagot kettősnek jelöli; már sokadszor felmerülő kérdés, hogy a déli csillagot mi alapján, ha a WDS-ben nem szerepel? Ismételten az az eset áll fenn, hogy két SAO számmal rendelkező, egymáshoz közeli csillag van az adott helyen (18643/18645). A legújabb fejlemény pedig az, hogy a Hipparcos program során felfedezték, hogy a főcsillag kettős! Egyébként a Burnham-pártól (amely lassan zárul) PA 300 felé elhe­lyezkedő két 9^m-s csillag is kettősnek van jelölve az atlaszban, de ezek sem találhatók meg a WDS-ben!

Végezetül tegyünk említést - bár nem obszervatórium - az Astronomische Gesellschaft kettős­kata­lógusáról! Ezt az első nemzetközi Csillagászati Társaságot a németek alapították a múlt század hatvanas éveiben nagyobb csillagászati tervek megvalósítása céljából, amelyek leginkább az AGK fundamentális csillagkatalógusok formájában valósultak meg. A WDS-ben 416 AG jelű pár van: fényességtartományuk 9^m-11^m, látszó távolságuk szoros-széles. Igazán kellemes válogatás még kisebb amatőrműszerek számára is, amit számunkra tovább erősít, hogy mind­össze 8 kettős van az égi egyenlítő alatt, az is maximum 10^o-kal. Kisebb listákban ritkábban találkozunk velük, mint az égbolton, így érthető, hogy 24 AG párom többségét kata­lógus­adatok ismerete nélkül észleltem, és utólagos IDS-beli azonosításukhoz a cseh Leos Ondra nyujtott korábban önzetlen segítséget. Természetesen ez a helyzet megszűnt a WDS 1991-ben történt beszerzésével.

A késő őszi hónapokban észlelésre kedvező helyzetű az Androméda csillagkép; itt található az AG 15 jelű pár, amit egy évvel ezelőtt észleltem 90-szeres nagyítással. Egy 80"-90"-es, PA 240 fekvésű csillagpár keleti tagja. A folyamatosan javuló seeingnek köszönhetően az igen szoros kettős réssel bontott; egyenlő fényes, fehér színű, 9^m-s kompo­nensek, PA 245. (Ebben az esetben a távoli kísérő pontosabban becsülhető pozíci­ószöge segített a PA becslésben.) Egy másik pár, illetve trió a STF 215 közelében található AG 32. Feljegyzésem szerint ez utóbbi 5"-cel tágabb (katalógus szerint csak 1" a különbség). Észleltem még egy 1,5' távolságban lévő kísérőt is, de a cikkbe választás nyomósabb oka, hogy van egy közelebbi és igen halvány komponens is; mivel a kata­lógus­adatokat '85-ben nem ismertem, nem kerestem. Hacsak a valóságban jelentős fényes­ség­eltérés nincs, véleményem szerint a magyarországi legnagyobb amatőrműszerekre lenne szükség a sikeres észleléséhez.
A közlésre válogatásnál nem játszik szerepet a pillanatnyi láthatóság, de a cikk megjelenésekor még észlelhető a nyári égbolt közkedvelt csillag­képe, a Hattyú. Itt kereshetünk fel az STT 390 szomszédságában egy AG párt, amely utólag a 393. sorszámot kapta. Barlow kétszerezővel, 142-szeres nagyítással tökéletes réssel bomlott; PA 195 fokot és 8,5^m/9,5^m fényességeket becsültem. Bár tudom magamról, hogy a fényesség­értéket szisztematikusan alábecsülöm, a jelen esetben elgondol­kodtató, hogy a társ vonat­kozásában a '84-es kiadás 11^m-s adatát '96-ban 12^m-ra módosították! A látómező vázlaton VGY 253-mal jelzett párt külön megemlítem 4"-re becsült szög­távolsága miatt, mivel ez a legszorosabb anonim kettősöm (további adatok: PA 335/155, egyenlően 10,5^m fényesség, 193x).

Szintén a Hattyúban, a TT jelű változótól DK 40'-50'-re lévő 82-es öh-t érdemes tüzetesebben szemügyre venni, ugyanis szép, érdekes kettős, jele AG 235. A 10^m-s társ kb.10"-re van PA 195 felé. A megfi­gyelés a Mihajlov katalógus alapján történt, amely pozíci­ószög adatot nem tartalmaz; a WDS-ből az 1893-ban mért PA 167^o-ot megtudva ismételt észlelésre jegyeztem elő a párt, ami azonban eddig még nem történt meg. Most viszont úgy látszik, hogy nincs is rá szükség, mivel a Tycho program során a főcsillagnak 60 mas/év saját­mozgást állapítottak meg, ami iránya szerint növekvő PA-t eredményez, és az eltelt 100 évet tekintve összhangban van a látottakkal. Talán már utaltam rá a korábbiakban, hogy a kettősészlelésen belül külön érdemes figyelni a jelentősebb saját­mozgásra is, mégpedig nem a WDS, hanem a legújabb Hipparcos ill. Tycho adatok felhasz­nálásával.

A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok.

1999.09.28. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1999/12