William Joseph Hussey (1862-1926) az Arbor University-n szerzett diplomát 1889-ben. Két évig matematikát oktatott, majd a Michigani egyetem detroiti obszervatóriumának igazgatója lett. Ezután Palo Altó-n lett a csillagászat professzora, és gyakran ellátogatott a Lick Obszervatóriumba, bekapcsolódva ott a csillagászati munkába. A kettőscsillagokkal kapcsolatos első munkája Otto Struve összes kettősének újraészlelése volt 1898-99 között; a nagyjelentőségű eredményeket is a Lick Obszervatóriumban publikálta 1901-ben. Aitkennel közös észlelési programja keretében hat év alatt 1327 párt fedezett fel, és ezért a Párizsi Tudományos Akadémia Lalande-ról elnevezett aranyérmét nyerte el. 1905-ben visszatért Arborba, ahol korábbi oktató- és vezető pozícióinak gyakorlása mellett megtervezett egy 37 1/2 hüvelykes reflektort, melyet az egyetem műhelyében le is gyártottak. 1911-ben az argentínai La Plata egyetem obszervatóriumának igazgatója lett, és a 17 hüvelykes refraktorral kettősfelfedezéseit tovább folytatta a déli égbolton. Hussey legnagyobb álma volt egy komoly csillagvizsgáló létesítése a déli félgömbön, amelyhez barátja, R.P.Lamont biztosította az anyagi alapot. Az I. világháború hátráltatta az álom megvalósulását, de végül 1923-ban megérkezett a 27 hüvelykes objektív Jénából, miközben Hussey is megtalálta az új obszervatórium számára alkalmas helyet Bloemfonteinben. Sajnos tervének megvalósulását nem érhette meg, mert 1926 októberében Londonban - útban Dél-Afrikába, ellenőrízni a távcső felállítását - hirtelen meghalt. De a távcsővel hamarosan elkezdődött a munka R.A.Rossiter professzor irányítása alatt, Hussey elképzeléseivel megegyezően.
A Hussey által felfedezett kettőscsillagok a gyakorlott kettősészlelő amatőrök számára is általában komoly kihívást jelentenek, már amelyikhez egyáltalán hozzá merünk nyúlni. A WDS alapján a felfedező munka századunk első évtizedeiben zajlott, és az 1671 bejegyzést tekintve meglehetősen hasonló rendszereket foglal magában: 10"-nél nagyobb szögtávolság mindössze 53 esetben fordul elő, de a fennmaradó párok átlagos szögtávolsága csak 1,7", főcsillagaik átlagos fényessége pedig 9,2m! Maguk a Hussey-kettősök nagyjából egyenletesen oszlanak el az égbolton, a magyar észlelők számára kedvezőbben, mivel néhány híján éppen ezer pár található az északi félgömbön. A párok szorosságával összecseng, hogy a Worley-féle vizuális binary katalógus objektumainak pontosan 10%-a viseli Hussey nevét.
A fentiek alapján érthető, hogy az amatőrök számára készült katalógusok viszonylag kevés objektumot tartalmaznak HU névjellel. Jómagam 28 párt kerestem fel 20 centis Newtonommal eddigi pályafutásom során, melyek egy része a térképi kettősjelölés alapján került programba, és a későbbi azonosítást követően egyértelműen a részemről elérhetetlen kategóriába soroltatott. Ettől függetlenül több szép trófeát köszönhetek Husseynek, és remélem, hogy írásom alapján mások is sikerrel járnak.
Talán az első Hussey-kettősöm volt a HU 908 az Ursa Minor csillagképben, amely cirkumpolaritása folytán bármely időszakban megkereshető. "220x nem bontja. 350x: csodálatosan és könnyen megjelenik a narancsárnyalatú főcsillag diffrakciós gyűrűje mellett a szürke, 9m-9,5m-s társ PA 240-re." - olvasható az észlelőnaplóm 78. oldalán.
A szépemlékű Albireos korszakban, 1983-ban Kocsis Antal Kettőscsillagok világa címmel összeállított egy füzetet, amely néhány, külföldi folyóíratból fordított cikket tartalmaz. Ezek egyike a Sky & Telescope 1982. szeptemberi számában jelent meg, és Farkas Ernő fordította le Érdekes kettős és hármas csillagok címmel. Hussey célzatos kutatómunkáját bizonyítja, hogy viszonylag kevés többszörös rendszert katalogizált, mégis a fenti cikkben ismertetett három hármas rendszer közül kettő az ő nevéhez kapcsolódik. Én csak az egyik triót észleltem, de érdekes lenne megtapasztalni, melyik a nehezebb? A HU 507 (00278+5001; 2000,0) 1,5"-es, de 10m-nál halványabb csillagokból áll, míg az észlelt HU 66 fényesebb, de csak 0,5" oldalú háromszöget alkot a cikk szerint! Az objektum ismét példa arra, hogy néha reménytelen esettel is érdemes próbálkozni. A szélesebb pár Otto Struve felfedezése; a későbbi mérések szerint lassan tágul. Duruy 1973-ban 60 cm-es reflektorral 0,7"-et mért, mégis '83 nyarán 220-szoros nagyítással - az ekvatoriális szerelés okozta kényelmetlen testhelyzet miatt - elég nehezen, de egyértelműen bontott volt, 1"-1,2" szögtáv és PA 200o/20o becsült paraméterekkel. A Hussey által felfedezett B komponens nem volt észlelhető, ami nem is csoda, mivel Duruy az említett alkalommal 0,25"-et mért! A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 1942-45 között van Biesbroeck egy 82 hüvelykes műszerrel egynek látta. A fentiek alapján mindenképpen érdemes felkeresni nagyobb műszerekkel, bár a legújabb hivatalos mérések nem mutatnak változást a tagok pozíciójában.
A magamfajta statisztika-kedvelő embernek nem kevés buktatót
jelentenek a csillagászati adatbázisok, mivel a tengernyi számadatban különféle,
de érthető okokból elég sok pontatlanság van. A számítógépes kettősnyilvántartásom
alapja változatlanul a WDS korábbi, 1984-es kiadása, ezért a statisztikai
programmodul szerint a legszorosabb pozitívan észlelt kettőscsillag a HU 674 Her, melyet az előbb
leírt HU 66 megfigyelését közvetlenül megelőző, igen jó nyugodtságú éjszakán
kerítettem távcsővégre. A párok egyébként is kísértetiesen hasonlítanak egymásra,
ugyanis a felfedezéskori 0,5" szögtávolság ismételten Duruy 1972-es mérése
szerint 0,72"-re nőtt, ezt az adatot azonban a WDS nem tartalmazza. Mindenesetre
a társ 220x-os nagyítással egyértelműen látható, pillanatokra réssel bontott,
1m fényességkülönbségű volt. A 350x-es nagyítást a légkör nem
nagyon bírta, de néha elfogadható és egyértelmű volt a bontás PA 230o-235o
iránnyal. A kettőst Papp S. és Berente B. barátaim is észlelték és beküldték
a Meteor kettősrovatához, ám közlésre még nem került.
Érdekes, hogy PA 195
felé 6'-re egy 10"-es, 8,5m-s egyenlő párt is észleltem PA 320o/140o-kal,
melyet egyetlen katalógusban sem találtam meg - illetve a csillagok megtalálhatók
a GSC-ben, de 11m-s fényességgel! A WDS-ben a 2010. év során az UCAC program eredményeként lajstromba került UC 236 névvel.
A részemről legszorosabb bontott pár címre joggal pályázhat a HU 149 Dra is! Felfedezésekor 0,2" szögtávolságú volt, de a mérések alapján egyenletesen tágul: 1992-ben 0,6"-es volt. 1984-es észlelése: "280x: gyönyörű, nagyon szoros pár, érintkező korongok. Egyszer egyik, máskor a másik tűnik fényesebbnek, a Ny-i talán vörösessárga, PA 260o. A 220x is bevágással hozza, de éppen csak." Kecskeméti barátaim ezen kettős felbonthatóságát is megerősítették.
1989 őszén már boldog birtokosa voltam az Uranometria I. kötetének, ami akkoriban sajátos észlelőprogramok összeállítására késztetett: az atlaszban kettősnek jelzett csillagok koordinátáit meghatározva, ezzel a listával és a bevált osztottkörös beállítással dolgoztam. (Az Uranometriát nem is lett volna szivem a szabadba kivinni...) Október egyik párás estéjén például hat kettőst észleltem a Hattyúban, de katalógusszegénységem következtében adatait egyiknek sem ismertem. Ezek később ismertté váltak, de a módszert mégis csak azon amatőröknek merem javasolni, akiket a sötétben tapogatózásés az ebből adódó kis hatékonyság nem zavar! Nekem szerencsém volt, mert 1-1 könnyű South, Argelander és W.Struve rendszer volt közöttük. Ez utóbbi, a Pi2 Cygnitől ÉÉK-re bő 1 fokra lévő három kettős legfényesebbike, és mint széles trió kis távcsövekkel is könnyű prédának tűnik (STF 2832). Nem úgy a tőle 6'-cel ÉNy-ra elhelyezkedő ES 1105, ahol a főcsillagnak két, 13m-nál halványabb társa van. A bő 20'-cel KDK irányban található HU 694-et sem sikerült felbontanom (220x), de azonosítását két szomszédos, hasonló fényességű csillag is nehezíti. Ezt az esetet azért írtam le, hogy a kistávcsövesek is találjanak legalább egy észlelhető - ha nem is Hussey - rendszert a cikkben, illetve a Hussey-pár sikeres megfigyelése kedvező körülmények között - és a katalógusadatok ismeretében - talán egy 20 centis vagy kissé nagyobb műszerrel nem lehetetlen? Hasonlóan kérdéses a két évvel ezelőtt észlelt HU 915 Dra főpárjának amatőr műszerekkel történő észlelhetősége, tekintettel arra, hogy a fényes főcsillaghoz igen közeli társ fényessége a katalógus szerint csak 12m. Viszont nem jelent nehéz feladatot a két távoli kísérő megfigyelése: 90-szeres nagyítással a PA 185 irányban lévő egy árnyalattal közelebbinek tűnik, mint a PA 20 felé látható. Fényességüket - melyet a WDS nem ad meg - 11m körülire becsültem, bár időközben a légköri átlátszóság jelentősen romlott; talán ez is közrejátszott abban, hogy a B komponens 280-szorossal észrevehetetlen maradt.
A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok
1999.06.13. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1999/7-8