Aitken-kettősök nyomában

A cikksorozat második írását egy kis kitérővel kezdem, mivel a Burnham-kettősökről szóló anyag terjedelme és a Meteorban rendelkezésre álló hely nem tette lehetővé, hogy az amatőr kettősész­lelésben kiemelt jelen­tőséggel bíró katalógusokról szóljak. Nem térek ki a kettős­csillag katalógusok történetének még vázlatos áttekintésére sem, noha Aitken adta ki 1932-ben azt az addigi legnagyobb, 17 ezernél több párt tartalmazó gyüjteményt, melynek azonosítói (ADS számok) a Washingtoni Double Star Catalog (WDS) első, 1984-es kiadásában is szerepeltek. Korunk információs forradalmának ehhez a produktumához 1992-ben jutottam hozzá a Bajai Obszervatórium Alapítvány jóvoltából, sok más értékes csillagászati forrás­anyaghoz hasonlóan. Mivel nem csak kettős­csillagok vannak az égen, az általános segítséget a Guide szoftverben találtam meg, amelynek 6-os verziója a Hipparcos program legfrissebb eredményeit is tartal­mazva minden igényemet kielégíti. De ami ennél is fontosabb: megtalálható a CD-n a WDS 1996-os kiadása is, amely jellegében nem változott (ámbár az ADS azonosító kimaradt belőle), de oly mértékben ellenőrzésre és kiegészítésre került, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül. Az magától értetődő, hogy az utóbbi 10 évben felfedezett közel 4500 pár mellett a többiek új méréseivel is frissítették az adatbázist, de sok esetben a felfedezés­kori adatokat is helyes­bítették; az 1900-as koordi­nátákat elhagyva ponto­sították a 2000-eseket; a komolyabb észlelőknek adott esetben azonosítási-megnevezési nehézségeket okozó sorszám nélküli párok ezreit(!) beszámozták, hogy az amatőröket kevésbé érintő fényesség és színkép adatok korsze­rűsítéséről ne is szóljunk. Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert ma már ezekhez a profi szintű anyagokhoz méltányos áron bárki hozzájuthat, aki ennek szükségét érzi. Az írások végén elhelyezett táblázatok adatai természe­tesen a WDS-ből származnak, a felfedezők névrövi­dítései szintén az ott használtakkal egyeznek. Szeretném még felhívni a kettős­észlelők figyelmét arra, hogy bár a Guide-ban a kettősöket meg lehet keresni kb. 10m-s fényesség­határig, de még ezek közül sem kapjuk vissza mindegyik kettős adatait, így a WDS más úton való használatára is szükség van.

Robert Grant Aitken 1864. december 31-én született a californiai Jacksonban. Tanul­mányait az Oakland High Scool-ban, majd a William College-ben végezte 1887-ben. 1891 és 1895 között a matematika professzora az University of the Pacific egyetemen San Jose-ban. Ebben az időszakban lesz a Lick Obszer­vatórium csillagász asszisz­tense. Kettős­csillag méréseit a 12 hüvelykes refrak­torral kezdte E. E. Barnard professzor útmutatása alapján, majd kihasználva a 36 hüvelykes lencse kitűnő leképezését és a kiváló észlelési körül­ményeket, rendszeres munkába fogott: W. J. Hussey-vel közösen 1899-ben megkezdték a BD csillagainak átvizs­gálását 9m-ig és -22o declinációig. Amikor Hussey 1905-ben elhagyta az intézményt, a munkát egyedül folytatta tovább, amellyel 1915-re készült el. 1932-ben adta ki az ADS néven közismert nagy kettős­csillag katalógust, és ugyanebben az évben megkapta a Royal Astro­nomical Society Gold Medal díját. 1930-ban a Lick obszer­vatórium, öt évvel később a Berkeley igazgatója lett nyugdíjazásáig. 1951-ben halt meg.

Aitken munkássága során háromezernél több kettős­csillagot fedezett fel, W. Struvéhoz hasonlóan. Míg azonban Struve kettősei az észlelő amatőrök elsődleges célpontjai, addig az Aitken-objektumok közül szinte bármelyik megfi­gyelésével nyugodtan dicse­kedhetünk a kollégák előtt. Ezt igazolhatom a témakörbe tartozó megfi­gyeléseim áttekintésével.

Az eddig végzett észlelések közül mindössze 58 tartozik a híres csillagász nevével fémjelzettek közé. Első képviselőjüket 1982. 03. 26-án vettem célba 20 cm-es Newton távcsövemmel, mint a Szentmártoni Béla által vezetett AAK kezdő észlelője. Mentségemre szolgáljon, hogy megfelelő irodalom híján csak annyit tudtam a mű Orionisról, hogy kettős; természe­tesen semmiféle társat nem láttam! Papp Sanyi barátom segítségével - aki hozzáfért Újvárosy Antal BCH-jához - azonban hamarosan megtudtam, hogy az A 2715 jelzésű rapid binary szög­távolsága 0,2"A táblázatban szereplő adatok H.L.Alden pályaelemei segítségével számítottak, de még a Burnham által felfedezett halvány C komponens is messze meghaladta lehetőségeimet. Ezt a próbál­kozást azután követték a többiek, aminek magyarázata a köteles optimizmuson (illetve a rendszer paramétereinek esetleges kedvező változásán) túl az, hogy első komolyabb katalógusom a Coeli kettős­kollekciója volt, amelynek össze­állítását nem amatőr szempontok vezérelték, így igen sok Aitken párt is tartalmaz.

Egy, akkor használhatónak tetsző észlelés négy és fél évvel később történt az A 2184-ről, mely a Herkules csillag­képben található. Mivel Berente Béla első, saját készítésű, 20 cm-es Cassegrain-távcsövével szintén észlelte, rovat­vezetőként publikáltam a Meteor 1986. októberi számában, noha mindkettőnk megfi­gyelése bizonytalan, megerősítésre szoruló volt. Sajnálattal, de egyértelműen meg kell állapítani, hogy nem neves elődünk felfedezettjét láttuk: részemről 255o irányban kb. 45"-re láttam egy 10m-ra becsült kísérőt. A távoli kísérő 2006-ban  
LBU 5 névvel bekerült a WDS-be. Bár a szög­távolság és a pozí­ciószög növekedését a legújabb mérések is igazolják, nem annyira, mint ahogy gondoltuk; adatai a mellékelt táblázatban olvashatók.

Kedvcsinálóként mutatok a nagyon kevés tisztán észlelt Aitken-párok közül kettőt. A perzeuszbeli A 1705 speciális érdekessége, hogy 1996. november végén, fókuszírozási céllal véletlenszerűen beállított csillag volt, így utólagos azonosítása - enyhén szólva - kellemes meglepetést okozott. A jó légköri nyugodtságnál 193-szoros nagyítással tökéletesen bontott volt a finom, halvány pár, PA 200o-kal. Bár a WDS egyenlő fényesnek mondja, én 1m különbséget becsültem a kompo­nensek fényes­ségében. Az érdeklődők tájékoz­tatására jelzem, hogy a kettős megtalálása nem jelenthet problémát, mivel a fényes 32 Per-től kb. 5'-re nyugatra található meg. Az A 1874 - amely a STF 32 App. nyílt pár főcsillaga - 1983. egyik szép nyári éjszakáján került terítékre. A nem túl szoros, de nagyon halvány kísérő még elfordított látással is nehezen volt észlelhető PA 60-70 irányban, 140-szeres nagyítással.

A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok.


1998.12.10. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1999/1