Kettősészlelés a januári tavaszban

Bármennyire elszántak is az észlelő amatőr­csillagászok, érthető, hogy nem a tél a kedvenc évszakuk. A hideg ellen valamennyire lehet védekezni, de a borult idő és hóesés objektív akadályt jelent, amint ezt december jórészében tapasztalhattuk. Szerencsére a naptári tél közepét jelentő január hónap első fele ritkán előforduló kellemes időjárással, - nyugodtan mondhatjuk - meleggel lepett meg bennünket, de a sorozatos derült esték is észlelésre biztattak. A 8-ától 18-áig terjedő időszakban négy este végeztem kettős­csillag észleléseket, melyek közül a valamilyen szempontból érdeklődésre számot tartókat szeretném a Meteor olvasói elé tárni. Nem csak a legsikeresebbeket, mert közhely, hogy egy-egy negatív eredmény is lehet érdekes, tanulságos.

A kettős­csillagokat többféleképpen szokásos osztályozni; én most hangsúlyozottan amatőr észlel­tségi szemszögből teszem. Hajdani rovat­vezetői tapasz­talataimat is felhasz­nálva az észlel­hető rendszereket három csoportra osztanám - nem a teljesség igényével.

Az első csoport a kezdők, más területről átészlelők kizárólagos célpontja, amely kétségkívül a leglátványosabb, legszebb párokat jelenti, függetlenül attól, hogy optikai vagy fizikai rendszerek. Fényes és nem nagyon eltérő fényességű csillagok 2"-20" szög­távolsággal. Mondhatni kizárólag a F.G.W. Struve által felfedezett 3000 kettős közül kerülnek ki.

A második csoportba sorolnám az elkötelezett kettős­észlelők célobjektumait, amelyek többé-kevésbé nehezebbek az előbb említetteknél. A felfedezők közül kiemelném Otto Struve, Burnham, William és John Herschel nevét.

Végül mindazok az igen halvány, egyen­lőtlen, nagyon szoros vagy nyílt rendszerek (és/vagy kötőszó szükség szerint), amelyek jobbára csak nagyobb amatőrműszerekkel érhetők el, és talán nem nevezhetők igazán kellemes pároknak. Hogy név nélkül itt se maradjunk, szubjektíven említem Aitkent, Scheinert, a ma is élő Paul Couteaut, és a déli égbolt kutatói közül Rossitert. Az ide sorolható kettősökkel viszonylag kevesen szeretnek foglalkozni; sajátságos bájukra megpróbálom felhívni a figyelmet néhányuk észlelésének közlésével.

A leírásban szereplő kettős­csillagok katalógus adatait (a WDS szerint) és a fentieknek megfelelő csoportszámot a táblázat tartalmazza. A kettős­észlelésben és a cikkben a szög­távolság és a fényes­ség­különbség esetében használt terminológia Az észlelő amatőr­csillagász kézikönyvéből, illetve egyéb észlelési útmutatóból ismerhető meg.

Az első este a Zsiráf csillagképben észleltem 17:00 UT-tól, és kiinduló csillagnak a szép, standard STF 973-at választottam. A becsült 15" és PA 25^o összhangban van a mérésekkel; bár a rendszernek tekintélyes saját­mozgása van, de cpm pár. Ehhez kapcsolódva, csak a teljesség kedvéért említem, hogy Luyten mintegy hatvan évvel ezelőtt folytatott saját­mozgás vizsgálatai során C komponensként mért egy 16,7^m-s háttércsillagot; ezt a magyar amatőrök részéről nem fenyegeti a vizuális megfi­gyelés veszélye... Ezután a szoros STF 980 kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a 63x-os nagyítást adó, üveglemez-szálkeresztes Ramsden-okulár abszolút egyértelműen mutatta kettősségét, PA 190 iránnyal. Ez a rendszer szintén közös saját­mozgású, de a kompo­nensek sebessége kissé eltérő, ami némi változást eredményez a tagok látszó szög­távolságában. A STF 980 és a HJ 2355 rektasz­cenzió-különbsége 4,2 perc, így a jegyzetelés után a parallaktikus felállítású távcsövet 40'-cel délre mozdítva, éppen a látómező közepére került Herschel eme nyílt párja: 245 fokos pozíci­ószöget és 7,5^m/10,5^m fényességeket becsültem.

1. ábra

A STF 1005r r jelzése mutatja, hogy felfedezője nem tartotta érdemesnek további szemmeltartásra. Az igen széles és nagyon egyen­lőtlen párnál a társ fényességét 11^m-ra, pozíci­ószögét 95^o-ra becsültem, és kényelmes észle­léséhez az erős holdvilágnál EL szükségeltetett. 130^o felé 6'-7'-re, a 07071+6245 (2000) koordinátáknál egy szélesebb és halványabb pár látszik: a 256., kettős­kata­lógusban általam nem található objektumot 45"-50" szög­távolsággal, PA 310^o-kal, 9^m és 10^m fényességekkel jegyeztem be észlelőnaplómba. A LM-ben tovább haladva délre, szép, karcsú háromszög látható, a STF 1006. A paraméterek pontosabb becsléséhez a 90x-es nagyítású okulárt kicseréltem a szálkeresztesre (63x), mellyel S=30"-35"-et és PA 85^o-ot jegyeztem fel. A kb. 100"-re PA 115^o irányban látszó 10,5^m-s kísérő a Washingtoni katalógusban nem szerepel (1.ábra).

A STI 635 kettős pozícióját beállítva 66x-os nagyítással egy 2'-3'-es háromszög látható, csúccsal nyugatra - társ egyik mellett sem mutatkozik. 140x-essel a DK-i csúcs csillaga kettős, de alig láthatóan. 280x: a háromszög uralja a 8'-es látómezőt. A jelen körülmények között is kissé túlzott nagyítás, de szükséges! A halvány, standard pár észlelt paraméterei: PA 20^o-25^o, dM kb. 0,5^m. A kettős a GSC 4114 1675 jelű objektuma, és az 1983-ban készült felvétel feldol­gozásakor non-star minősítést kapott, azaz nem volt két komponensre bontható.

2. ábra

Január 11-én este a tovább erősödő holdfény miatt ismét a cirkum­poláris vidéket választottam, ezúttal a Cepheust. Ennek omikron jelű fényes, vörösessárga színű csillaga mellett 90x-es nagyítással nagyon jól látszik a sokkal halványabb társ PA 205 irányban, 4" távolságra. A kompo­nensek között egy főcsillag-Airy-korongnyi rés van, dM 3^m-4^m. 140x-es nagyítással a főcsillag színe sokkal hangsúlyosabb, de a WDS által megadott távoli 12,8^m fényességű C társ megpillantása nem sikerült. Bár nem igazán szeretem az ennyire halvány csillagokat, de azért feljegyeztem a rendszert ismételt megfi­gyelésre, egy holdmentes éjszakára. Egyébként a főpár 800 év keringési idejű binary rendszer, amelynek Wierzbinsky által számított pályája eléggé bizonytalan. Mivel a valódi pálya nagytengelye és a csomóvonal majdnem merőleges egymásra (268,7^o), és az inklináció közel 60^o, ezért látóirányunkból a valódi ellipszis kistengelye nagyobb mint a nagytengelye. Századunkban a halványabb komponens a kistengely végpontja környékén tartózkodik, azaz a lehető legnagyobb szög­távolsággal (3") észlelhetjük a rendszert (2.ábra).

A HJ 1865 standard kettős halvány (10^m és 11^m) csillagokból áll, de 90x-es nagyítással kellemesen lehetett észlelni - PA 210^o.Hussey 996 sz. tripletének csak a beállítása volt könnyű, a Herschel-kettőstől 10'-cel D-re és kissé Ny-ra. Hiába próbálkoztam 90x, 140x és 280x nagyításokkal, sem a 2,4" szög­távolságú főpárt (9,1^m és 9,7^m), sem a 18,6"-re lévő 12,1^m-s C komponenst nem sikerült észlelni. Helyettük kénytelen voltam megelégedni egy PA 80 irányban 50"-60"-re elhe­lyezkedő 10,5^m fényes kísérő feljegyzésével. A Hu 996-tól PA 220 felé kb. 5'-re (23114+6731 2000,0) észlelésre méltónak ítéltem egy 20" szög­távolságú, 70^o pozíci­ószögű, 10^m és 12^m fényességű párt, amely a WDS-ben nem található, GSC jelük 4477 zóna, 967 és 1058 szám. Az ilyen esetekben elsőrendű fontosságú, hogy az anonim objektum később is egyértelműen azonosítható legyen, aminek egyik módja az 1-2 (minimum 3) szögperc pontosságú koordináta meghatározás - érdekes tapasz­talat, hogy látómező rajz önmagában sokszor kevés!

3. ábra

Másnap, 12-én, az előzetesen össze­állított rövid lista feldol­gozásának megkezdése előtt egy ötletszerűen beállított fényes csillag segítségével fókuszíroztam a távcsövet, a kedvenc MCsE-s okulárral. Nem először tapasztalom, hogy a csillagok nagyobb része kettős vagy többes rendszer tagja: a jelen eset is ezt igazolta. Az égbolt helyett a deklinációs skálára pillantottam, és a 0^o 0' értékből rögtön tudtam, hogy a zéta Aquarii közismert binary rendszer akadt távcsővégre (3.ábra). A 140x-es nagyítás bevágásos képet mutatott a nagyon szoros párról, PA 200-205 fokkal, csekély fényes­ség­eltéréssel. Sajnos a 280x-os nagyítás a 6-os seeing és egyéb körülmények mellett nem volt használható. A rendszerről sok mérés született, de pályájának olyan szakaszán mozog, hogy az a folyamatos újra számítások ellenére is még kissé bizonytalan. A periasztron átmenet 1957-ben volt, de a kompo­nensek látszó távolodása csak 1977-ben kezdődött, amint a Harrigton által számított pályarajz mutatja. Efemeriszek 1998-ra: szög­távolság 2,05", pozíci­ószög 194,2^o. A fényes kettős az amatőrök kedvelt (teszt)objektuma őszi-téli estéken, amit a kettős­rovathoz beküldött számos észlelés bizonyít; az 1988. októberi számban közlésre is került.

Portyázásomat a Pegazus csillagképben terveztem, ahol a HJ 321 jelzésű kettős - 10,2^m-s kísérő 21" távolságra a 6,5^m-s főcsillagtól - könnyű prédának ígérkezett, de nem látszott társ! Később a számítógépen a GSC sem adott konkrét választ, bár ÉK felé 7'-re egy 9,5^m/12^m fényességű 22"-es csillagpár létezik, PA 20 fokkal. Mégha feltételezzük is a téves koordinátát, az ismert saját­mozgás kevés az 1901-ben mért értékek nagymérvű megváltozásához. A Herschel-kettőstől kevesebb mint 1 fokkal keletre található Burnham egyik szám nélküli kettőse: a jelzett 26" távolságban itt sem láttam kísérőt, viszont a kb. 140"-re azonos irányban elhelyez­kedő 10^m-s csillag valószínűsíti a WDS-nek az IDS-ből eredő hibáját. Ez utóbbinál ugyanis számítógép-adat­tárolási okból a szög­távol­ságok viszonylag ritkán előforduló százas helyiértékű számjegyét a megjegyzés rovatban kódoltan adták meg, és itt tapasz­talatom szerint több esetben előfordul hiba.

4. ábra

A következő néhány napon ismét megmutatta magát a tél, de 18-án este lehetőségem nyílt észlelésre. Ekkor a Hold már nem zavart, így a Halak csillag­képben tettem egy jó órás kirándulást. A STF 23 jelű kettős már előzetesen érdekesnek ígérkezett: optikai pár, és a főcsillag nagy saját­mozgása miatt folyamatosan változó képet mutat. 1836-os felfedezésekor a társ 12,7"-re volt pontosan északi irányban; a mérések szerint 1940-ben volt a legszorosabb, PA 287^o felé. Én 235^o-os pozíci­ószöget becsül­tem és standard szög­távolságot a 10^m fényes társra. A 11^m-s C komponens elfordított látással kényelmesen megfigyel­hető volt PA 280^o felé, kb. 2' távolságra. A 4.ábrán a kísérőnek a főcsillaghoz viszo­nyított helyzetét rajzoltam meg a korábbi kettős-mérések alapján! Ez jelentősen eltér a kompo­nensek korábban ismert saját­mozgásától, éppen ezért is várom a Hipparcos műhold ezirányú új adatait.

5. ábra

Sajnos, az ember bármennyire óvatos, előfordulhat tévedés. Baillaud 944 jelű párja helyett - mint később kiderült - egy tőle 10'-re lévő azonos fényességű csillag mellett EL-sal nagy nehezen felfedeztem egy 12^m-13^m körüli kísérőt, így ezt a kissé széles párt kénytelen voltam VGy 258 néven elkönyvelni (5.ábra).

A HDO 18 nyílt párnál a 6,9^m-s csillag 10,4^m-ra jelzett társa nem várt feladatot jelentett: én 90x-es nagyítással 12^m-12,5^m-sra becsültem a fényességét. Ha valaki a cikk elolvasása után fel akarná keresni a rendszert, javaslom vessen egy pillantást J.A. Miller egyik kettősére (összesen 6 található belőlük a WDS-ben), amely az előbbitől 8'-re van ÉNy felé. A 8^m-sra becsült főcsillagtól 60"-re 10,5^m, ettől 40"-re 11^m fényességű kísérőket láttam 350^o irányban, melyek közül a halványabbat a WDS nem tartalmazza.

Remélem, hogy kis írásommal sikerült ráirányítani a figyelmet a szak- és amatőr­csillagászok által egyaránt elhanyagolt (lásd a mérések évszámait!), kevésbé látványos, de sajátos érdekességeket és kérdéseket rejtő kettős­csillagokra, melyek gondos észleléseit az aktuális ajánlattól függetlenül szívesen látja a rovat­vezető.

1998.02.11. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1998/4