Hattyúdal...

Hold-Vénusz okkultáció

Most 2008. december 1-je van, 17 óra 43 perc, természe­tesen UT-ben: 20 perccel ezelőtt hoztam be 200/1120-as Newton távcsövemet, felemás hangulatban. 2-3 héttel ezelőtt jutottam arra a döntésre, hogy télire leszerelem a távcső­mechanikát, mivel a védődoboza annyira tönkrement, hogy a téli hideg, esetenként viharos időben úgysem töltené be a funkcióját. Másrészt az év eltelt 11 hónapjában egyszer sem észleltem: nem valószínű, hogy a téli időjárásban ez másképp lenne. Bár teljesen személyes dolog, de az érthetőség miatt megkerülhetetlen, hogy az okáról szót ne ejtsek. 1999-ben elért az első szívinfarktus, amit nem sokkal később bypass műtét követett. Kb. egy éve történt, hogy egy vödör homok cipelése közben olyan tünetek jelentkeztek, hogy az ügyeletes orvost is kihívtuk. Szerencsére ennek komolyabb követ­kezményei eddig nem voltak, de a távcsövem súlya - amit 28 évvel ezelőtt előrelátóan köracél vázas, papír­borítású tubussal készítettem el - pont annyi, mint egy vödör homok. Ehhez jön még az, hogy a nyáron betöltöttem a 62. életévemet. Persze mindezeket rajtam kívül még sokan elmondhatják magukról, de azt is tudjuk, hogy semmi nem megy a végtelenségig...

A korábbi döntéskor viszont azt is elhatároztam, hogy a leszerelés előtt még egy észlelést elvégzek. Mi legyen ez?? A legjobb választásnak a mai okkultáció mutatkozott, tekintettel arra, hogy amatőr pályafutásom alatt a kettős­csillagok mellett talán az okkultációkkal rokon­szenveztem leginkább, noha kiemelkedő mennyiségű megfi­gyelést nem végeztem ebben a témakörben. Viszont a legelső, gyűjtő­központba beküldött észlelésem az 1981. november 17-i Vénusz-Nunki okkultáció volt! Micsoda véletlen!

És elérkezett a december 1-je. Délelőtt jobbára derült, de változó felhőzetű ég volt, élénk déli széllel. Délután 1-2 óra tájban viszont kezdtek füstbe menni a remények: időnként pár perces futó zápor riogatott, a keleti eget sötét fellegek uralták; délnyugaton időnként kisütött a Nap, de a horizontot tíz fok magasságig fekete felhők borították. Nem szeretem sötétben kivinni a távcsövet, ezért félig-meddig bele­törődtem abba, hogy elmarad a tervezett megfi­gyelés. Négy óra után szerencsére javult a helyzet: a Hold, balján a Vénusszal, fölötte a Jupiterrel csodaszép konstellációt alkotott a mélykék égen. A távoli felhőzet nagyjából mozdulat­lannak látszott és a szél is változatlanul fújdogált: most vagy soha, kifelé a távcsővel! A szabad szemes látvány hatására felötlött bennem a gondolat, hogy fotót is kellene csinálni Panasonic FZ-50-es digitális masinámmal. Ezt még soha nem próbáltam, pedig a kisfilmre számított 400 mm-es fókusz szerény reményekre jogosít. De közben az idő is telt, és a fedés előre jelzett időpontja előtt 20 perccel már nem mertem kockáztatni, hogy két szék között a pad alá essek. Majd legközelebb megpróbál­kozok ezzel a témával is.

17 óra 5 perckor lényegében fel voltam készülve az okkultáció megfi­gyelésére, amit a 90-szeres nagyítást adó (legkedvesebb) 12,5 mm fókuszú Zeiss orthosz­kópikus okulárral akartam elvégezni. Most - sok-sok év óta először - nem kapcsoltam be az áramot, mert nem volt szükség sem az osztott körök megvilágí­tására, sem az óragépre. Viszont először vittem ki a távcső mellé a rádió­vezérlésű órát, de hiába kutattam idegesen a kellékes szatyorban a stopper után, nem volt ott. Futás érte a szobába, noha volt még idő bőven! Olyannyira, hogy rövid szemre­vételezés erejéig átálltam a másfél-két fokkal északabbra lévő Jupiterre is. A levegő annyira nyugtalan volt, hogy a két fősáv éppen csak sejlett. Viszont a bolygótól keletre két hold (utólag azonosítva a Ganymedes és az Io) szép párt alkot: a bolyhos korongok kb. 8"-re, PA 15 irányban helyezkednek el. (E sorok írásakor a Guide-ban ellenőrízve a becsléssel nem kell szégyenkeznem, noha a gyakorlatból teljesen kiestem.) Az okkultáció megtörténte után visszanézve, a két hold pozíci­ószögére 310 fokot becsültem UT 16:37-kor.
Időnként bele­pillantottam az okulárba, közben pedig nézegettem a többé-kevésbé derült égen a csillagokat. A zenittől nyugatra a nagy nyári háromszög, észak­keleten az Auriga hatszöge, fölötte - égi irányok szerint nyugatra - a Perzeusz, jobbra 25-30 fok magasan a Pleiádok alakzata. Most is konstatáltam a szemorvosok által leírt, személyesen 1-2 éve tapasztalt jelenséget, az időskori távollátás javulását. Amíg régebben a Fiastyúk helyén szabad szemmel csak egy ködös foltot láttam, addig most szeparáltan látom az 5 legfényesebb csillagot: az öregkor szépségeiből nem is nagyon tudok többet felsorolni...

Közben a holdsarló rendületlenül közeledett az Esthajnal­csillaghoz. Kezemben az öreg szovjet mechanikus stopperrel most már nem vettem le a szememet az okulárról, amiben szépen kirajzolódott a holdkorong a hamuszürke fénnyel; a Vénusz a szivárvány minden színében pompázva lobogott, a négy diffrakciós tüske 15 ívperc hosszan negyedelte a látómezőt. A transz­parencia 5-ös értéke mellett a seeingre 2-t jegyeztem fel: nagyon ritkán észleltem ilyen nyugtalan légkörnél az elmúlt évtizedekben. Node ez van, ezt kell szeretni! Szerencsére a Vénusz megvilágított oldala találkozott a Holddal, ami valamennyit segített az észlelésben. UT 16:27:19,4-kor nyomtam meg a stopper gombját, ekkor érzékeltem, hogy a Vénusz fénye csökken, illetve már nem kerek a korong széle. Természetesen a tized másodpercnek - sőt még az egész másodpercnek - semmi jelentősége nincs a jelen helyzetben, dehát mindennek meg kell adni a módját! Mivel a stopperem részidő mérésére nem alkalmas, ezért az indítás pillanatában elkezdtem magamban számolni húsztól: így a T2 időpontig, a Vénusz utolsó fény­sugarának eltűnéséig éppen 40 másodperc telt el.
Ennyi volt! A kilépést megvárni nem akartam: még ha a horizont­közeli felhőzet kedvezően alakul is, a légkör hatása kizárja a használható megfi­gyelést.

Node ha - talán utoljára - kint van a távcső, nem tehetem meg, hogy legalább egy kettős­észlelést ne végezzek! Mivel erre egyáltalán nem készültem, ötletszerűen becéloztam a Fiastyúkot, majd alakul valahogy. 2006 tavaszán az 50/540-es Zeiss refraktorom eladásából vettem többek között egy Meade SWA 20 mm fókuszú okulárt, aminek a látómezeje 56-szoros nagyítás mellett 64 fok. Ezt gyakorlatilag azóta sem használtam, pedig a legalkalmasabb egy ilyen aszterizmushoz. Miközben gyönyörködtem a csillag­kavalkádban, és körülnéztem a környéken egy szép csillagpárra bukkanás reményében, olyan esemény történt, amilyen velem még soha. UT 16:46-kor a látómezőbe belépett egy 8,5m fényességű műhold, amit hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem követni a szabadra állított csővel. A nagy látómezőnek köszönhetően ez nem volt probléma. 10-15 mp után nem akartam hinni a szememnek: egy kicsivel fényesebb műhold jött pontosan szembe! A két műhold egymás melletti elhaladásakor, ami 16:46:55 körül történt, a köztük levő távolság nem volt több 3-4 ívpercnél. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán? Még szóba jöhetne a reflexió, de ennyire szabályosan képtelenség!

Mint említettem, nem volt nálam semmilyen kettősadat, és későbbi szobai azonosítással sem akartam kísérletezni, ezért egy könnyű esetet választottam: a Sarkcsillagot. Mint tudjuk, ez nem látványos kettős­csillag, csupán a főcsillag speciális helyzete emeli ki a többi közül. Beállítottam hát, és némi szemszoktatás és fókuszírozás után meg is jelent a távoli halvány kékes színű kísérő PA 250 irányban.

Jelképes búcsút intve a Polarisnak és a többi csillagnak leszereltem a távcsövet. Vajon észlelek-e még ezen a helyen, és mikor??

Vaskút, 2008.12.01.