Ritkán észlelt kettősök nyomában VIII.

Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag nincsen általános írnivaló, ezért vágjunk a dolgok közepébe, kezdve egy érdekes binary rendszerrel, amely egyúttal az amatőr kettős­észlelés minta­példájának is tekinthető. Egy évvel ezelőtt, nem éppen kiváló légköri nyugodt­ságnál Berkó Ernő amatőr­társunk 35,5-es Dobsonjával az Androméda és Taurus nehezebb kettősei között tallózott, így nem volt véletlen, hogy a HU 445-öt is beállította. A szép fényes, sárga csillag megnyúlt, időnként bevágásos képet mutatott 120/300 iránnyal; a kompo­nensek fényes­ség­eltérését nem tapasz­talta. A szög­távolságot 0,7"-nél kevesebbre becsülte, de a 300-szoros nagyítást nem lehetett növelni. Két hónappal később, jobb seeingnél ismét távcsővégre került ez az objektum: "300x: PA 120/300-as, egyenlő pár, sárga csilla­gokkal. Érint­kező korongos kép. Nehéz, mert a nyugodtság nem tökéletes. Fényes­ségel­térés nem érezhető, 0,5" lehet a tagok távolsága. Nem új észlelés, mint utólag kiderült." Ehhez tudni kell, hogy Ernő a sikeresen észlelt kettősökhöz a legritkább esetben szokott vissza­térni. A két észlelés korrelációja félelmetes, de értékét növeli még az is, hogy a megfi­gyelés idején kata­lógus­adat nem volt ismert; a WDS első két kiadása rapid binaryk esetén nem közölt pozíciós adatokat, és az akkor publikus pálya is jelentősen eltért a valóságtól! Térjünk is át a témának erre a részére! Az első mérés 1901-ben történt, és Baize 1957-ben számított egy előzetes, nagy excent­ricitású és nagy inkli­nációjú pályát 82 éves periódussal, 1933,73-as periasztron átmenettel. Ez kb. 1933-ig a mérések hiba­határán belül megfelelt a látottaknak, ám a további mérések alapján előbb 145 éves periódust (WDS 2000), majd legújabban, 2000-ben Scardia 303,69 éves keringési időt határozott meg. Az egyik ábra Baize és Scardia pályáinak viszonyát mutatja, a másik ez utóbbinak szokásos változatát. Bár a pályának (pozíció)szögben több mint felét, de időben csak harmadát ismerjük (Kepler II. törvénye), elkép­zelhető, hogy a pálya­elemek további pontosítást igényelnek.

A decemberi szám mély-ég rovatában ismertetett Trumpler 1 jelű nyílt­halmazt meghatározó csillag­csoportban az idők folyamán éppen 10 komponenst mértek illetve katalo­gizáltak. Az első mérések 1901-ből és 1921-ből származnak. Szabályos csoportnak mond­hatjuk abból a szempontból, hogy a főcsillag és 2 standard pár kisebb nagyításokkal úgy helyezkedik el egy sorban, hogy azt minden mély-ég észlelő feltűnőnek és azonosan írta le. Feltéte­lezhető, hogy Tóth Zoltán 27-es tükrösével a halványabb "b" tag is a sorhoz kapcso­lódott. Természe­tesen az nem róható fel hibájukul, hogy a kettős­észlelés kritériu­mainak megfe­lelően nem azono­sították a katalógusban szereplő kompo­nenseket. Szövegesen fölösleges lenne részletezni a táblázat adatait, ezért itt csak annyit, hogy a BD +60^o274 jelzésű főcsillaghoz tartozó két távolabbi, de halvány társ mellett legérde­kesebb az utoljára, 1992-ben felfe­dezett és legkisebb szög­távol­ságban levő "a" komponens. Ez a WDS 2000-ben JCT 2 néven szerepel, egyedüli JCT (Jean-Claude Thorel) kódú párként, amint erről a legutóbbi Binaryban is szó esett.

Trumpler 1 nyílthalmaz (Berkó E. CCD felvétele)

Egy nyilthalmazban katalogizált kettősökre vadászni még pontos adatok ismeretében sem egyszerű dolog, viszont jó lehetőség arra, hogy az új CCD technikát e területen is kipróbáljuk, amint ezt Berkó Ernő is tette nem régen. Azonban a 2000 januárjában végzett vizuális megfi­gyelése még az ilyen sokat látott észlelőt is tévútra vitte: amint a közel­múltban történt beható vizs­gálatnál kiderült, az eredetileg JCT 2-nek hitt A-a pár helyett nagy valószínűséggel a D-E párt figyelte meg, amit az is bizonyít, hogy hason­lóként említést tett még a B-C párról is, ami egybecseng a katalógus adatokkal. A hagyo­mányhoz ragaszkodva lássuk az észlelés lényegét: "210x: PA 160-as, nagyon szoros, eltérő, kékesfehér csillagok, réssel bontva. A TR 1 nyílthalmaz DK-i szélén. A halmaz fővonu­latának közepén hasonlóan szoros kissé eltérő és fényesebb PA 100-110-es kettős is látszik.

Nem kevésbé tanulságos a meg­előző két napban észlelt Groom­bridge rendszer, a GRB 34 esete! Tulajdon­képpen a főpár az érdekes, és ennek további követ­kezményei adódnak. Kezdjük azzal, hogy a rendszer vitat­hatat­lanul kettős­csillag (tagjai fizikai kapcso­latban állnak egy­mással), mégis neve más kata­lógusból van átvéve; a 34. sorszám ellenére GRB kóddal ez az egyetlen rendszer a WDS kata­lógusban. A feltéte­lezés szerint binary, a rendel­kezésemre álló források szerint kb. 2600 éves periódussal. Ha a viszonylag nagy látszó szög­távolságot tekintjük, akkor nem meglepő, hogy a rendszer 11 fényéves távolságával egyike a 20 legköze­lebbi csillagnak. Ebből adódik jelentős, évi 2,9"-es saját­mozgása. Ezenkívül az A komponens GX And, a B komponens GQ And néven változó csillag, bár nem nagy ampli­túdóval. Ernő a következő feljegyzést készítette az első este: "210x: (AB) Sárga-fehér, laza pár, PA 60. A főcsillag kicsit még lazább párost alkot a tőle PA 140 felé látszó eltérő, kékes­fehér csillaggal. (AC) A C-tagnak nyoma sem látszik, még az adatai ismeretében sem találom." Az amatőr kettős­észlelés gyakorlata szerint nem össze-vissza keresgélünk az égbolton kettős­csillagok után; katalo­gizált párok esetében a koor­dinátákon túlmenően a fényes­ségeket és szög­távolságot nem árt ismerni! Magától értetődik, hogy nem mindegy, hogy nagyon szoros vagy laza, halvány vagy nagyon egyen­lőtlen kettőst kell észlelnünk. Mégha az amatőr megnézi is az utolsó mérés dátumát, a saját­mozgás mértékével a legritkább esetben törődik; a kisebb katalógu­sokban ez az adat nem is szerepel. Márpedig esetünkben ennek döntő jelen­tősége van. Ugyanis C jelöléssel egy optikai komponens is kata­logizálva van: ez egy 12^m körüli csillag, amely az 1904-es első mérés szerint a főpárral megegyező szög­távolságban helyezkedik el. Szeren­csére a WDS 1996-os kiadásában szereplő, 1925-ben végzett utolsó mérés megfelelő kiindulási alapot adott ahhoz, hogy Ernő rájöjjön a magya­rázatra, és másnap este a főcsil­lagtól nyugatra 4'-4,5'-re meg is pillantotta az elveszett halvány, fehér színű csillagot: az A-C szög­távolság 80 év alatt hatszorosára nőtt! Ezt egyébként a néhány hónappal később megjelent WDS 2000-ben olvasható 1984-es mérési adat egyér­telműen alátámasz­totta. A főpár saját­mozgásának másik jelentős követ­kezménye, hogy napja­inkban sokkal inkább magára vonja a figyelmet a közelben látható PPM 42800 jelű csillag, amelyet Ernő PA 140 irányban, jómagam 1983 októbe­rében PA 125^o becsült pozíci­ószöggel, 2' távolsággal jegyeztem fel. Ez fényesebb is, mint a kata­logizált C tag, és az ábra szerint napja­inkban a főpárral jellegzetes triót alkot. Külön említést érdemel a csillagok Guide-ban mutatott helyzete: a főcsillag a beállított dátum szerinti Hipparcos saját­mozgás értékekkel korrigált helyen látható, míg fizikai társa ilyen adat hiányában állandó pozícióban van ábrázolva, és így az egymáshoz viszo­nyított helyzetük félrevezető.Az A-C pár mérései és a saját­mozgás szerinti helyzetek oly mértékben megegyez­nek, hogy a mellékelt rajzon az eltérés nem ábrázolható.

A fentiek alapján nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy az amatőr kettős­észlelés az egy pozíci­ószög érték megbe­csülésén túlmenően számos érdekességet, sőt buktatót rejt magában. Aki ettől mégis idegenkedik, az keresse fel a nem messze lévő 26 Andromedaet, Otto Struve 5. számú kettősét. Ez Ernő által a GRB 34 előtt észlelve "168x: Kékesfehér-narancs, nagyon eltérő, standard, de nehéz pár. Jól bomlik PA 240-es fekvéssel." Ezt a párt szintén észleltem 20 centis Newtonommal: "140x, 220x: nagyon egyen­lőtlen és nagyon nehéz. A társ EL-sal is csak időnként villan fel 6"-7"-re PA 235 irányban, 11^m fényes lehet." Ismételt felkere­sésre meg is jelöltem - de erre sajnos mindezideig nem került sor...

A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok!

2000.11.20. Nyomtatásban megjelent: Meteor 2001/1