Ritkán észlelt kettősök nyomában III.

A jelen cikk a Perseus és Auriga csillagképek kettőseiből válogat. Noha a fenti két konstelláció - az esti égboltot tekintve - téli csillagkép, északi területük cirkum­poláris illetve ahhoz közeli volta követ­kez­tében az év nagyobbik részében elérhető. Emellett a korábban kelő Perzeuszt mennyiségileg előnyben részesítettem. Bár lehetőségem szerint más amatőrök néhány észlelését is közlöm, a megfi­gyelések zömét most is Berkó Ernő észlelései adják, aki 242 párt figyelt meg ezen két csillagképben, és ez munkálkodásának éppen 10 %-át teszi ki. Annak különösebb jelentősége nincs, de a teljes­séghez hozzá tartozik, hogy az alábbi rend­szerek túlnyomó többségét december-februári időszakban kerítette távcsővégre.

Ha jó szokás szerint nyugatról indulunk, akkor első célpontunk lehet a viszonylag könnyű BAR 23 trió, amely J 880 néven is ismert: 124-szeres nagyítással az AB pár eltérő, nagyon nyílt, fehér és sárga színű, pozíci­ószöge 60^o. A BC nehezen bomlik: halvány, alig eltérő tagok PA 100^o irányban. A közelben található BRF 1 elég szoros, halvány, egyenlő kettős. PA 140^o/320^o, kékes­fehérek. Egy kicsit halványabb csillag látszik PA 40^o irányban 25"-re, valamint egy negyedik is PA 130^o felé kb. kétszeres távolságra.

Amatőrtársunknak egy érdekes programja az 1. sorszámú párok észlelése, amelyekből itt a kezdő rektasz­cenzió tájékán talán az átlagosnál is több található. Egyikük az EDG 1, ismer­tebb nevén Tau Per. 168-szoros nagyítással nagyon nehezen jött PA 100^oirányban a távoli, de halvány társ, vöröses színével enyhe kontrasztban a fényes, sárga színű főcsillaggal. Szakcsilla­gászok feltéte­lezik, hogy a két tag fizikai kapcsolatban áll egymással. A WEY 1 tavaly szeptemberben Ágasváron került tükörvégre. Ha az ottani kedvező körülményekre gondolunk, akkor mondhatjuk, hogy kemény fába vágja fejszéjét az az amatőr, aki ezt a trófeát átlagos körülmények között be akarja gyüjteni: "300x: PA 270^o. Mindkét csillag fehér, alig eltérő fényességgel. Nagyon szoros, rettentő nehéz a rést meglátni a tagok halványsága miatt." Jean-Claude Thorelről a legutóbb megjelent Binaryban olvashatunk, az interjút Ladányi Tamás készítette. A francia csillagász által felfe­dezett kettősök JCT illetve THR névjellel szerepelnek, mely utóbbiból az 1. szintén a Perzeusz csillag­képben található. Eltérő, sárga-narancs pár. Bár standardnál nyiltabb, 210x-esnél kisebb nagyítással nem látszott, PA 290^o. Folytatva a sort, Webb neve közismert a kettős- és mély-ég észlelők körében. Mintegy 20 bejegyzést tartalmaz a WDS WEB névjellel, többségük kimondottan nyílt. Az 1. sz. párt nagyon távoli, sárga és kék színű csillagok alkotják, PA 330^o. Ezt a kettőst tisztázási szándékkal választottam közlésre, ugyanis kata­lógus­adatai alapján binokulárral is elérhető lenne, viszont Ernő megfi­gyelése szerint a társ nagyon halvány! Fejezzük be az egyesek sorát az ST 1 párral, ami remélhetőleg nem okoz nagy gondot közepes távcsövek számára sem: "168x: Kék főcsillag, halvány vörös társ PA 270^o irányban. Szoros, de elég széles réssel bontva."

Most menjünk kicsit vissza nyugatra, nyárvégi hajnalon úgy is mondhatjuk, hogy feljebb. Hussey 544. számú párja a mérések tanúsága szerint tágult, 100 év alatt 0,6"-ről 1,6"-re; 168x-os nehezen, de bontja. A kékesfehér főcsillagtól PA 100^o irányban halvány, sárga, tűhegynyi társ mutatkozik. Ennél a kettősnél a főcsillag saját­mozgásának ismeretével nem sokra megyünk a szög­távolság változását illetően, ugyanis a Hipparcos pontos mérései alapján napjainkban a mérttel szemben kb. 4"-nek kellene lennie a távolságnak, ami arra utal, hogy a társnak is van nem elhanyagolható saját­mozgása, ami viszont a szorosság miatt (?) nem ismert.

Attól tartok, hogy a kettősök megfi­gyelésében kevésbé gyakorlott amatőrök hitetlenkedve, tamáskodva olvassák a jelenlegi sorozatot, a halvány és nagyon szoros párok sikeres megfi­gyelését. Azt csak Ernő tudná megmondani, hogy az ered­ménytelenül észlelt párok milyen részarányt képviselnek, avagy hányszor próbálkozik velük: mi jobbára csak a végered­ményt ismerjük. Éppen ezért most egy negatív esetet említenék, az omikron Perseit (BU 535). A pár szög­távolsága egyáltalán nem rendkívüli, sőt a felfedezéskori 1"-ről 1,2"-re tágult (1996). Jómagam is próbálkoztam ezzel az objektummal '98 februárjában, amikor igen jó seeing mellett, még elfogadható képminőséget adó 600-szoros nagyítással nyomát sem láttam a társnak. Babcsán Gábor észlelte még korábban, de hogy mivel és milyen eredménnyel, azt nem tudom. A kudarc oka nyilván­valóan a nagy fényes­ségben és fényes­ségkülönb­ségben rejlik, ezért elkép­zelhetőnek tartom, hogy nagyon jó minőségű, de kisebb apertúrájú (10-12cm) refraktorral talán kedvezőbb a felbontás esélye. Bár szoro­sabb, mégis könnyebb pár Burnham 546. sz. kettőse, amely 168-szorossal jobb pillanatokban bevágásos képet mutatott; a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt a nagyítás növelése nem javított a felbontáson. A sárga csillagok PA 45/225 irányban helyezkednek el.

A cikksorozat előző két része nem tartal­mazott komolyabb binary rend­szereket, holott Ernő kiemelten foglal­kozik a kettősök eme legizgal­masabb válfajával. Otto Struve félezer felfede­zésének tekin­télyes hányada tartozik ebbe a csoportba. Egyikük az STT 53: ez a nagyon szoros pár az ágasvári égen 300x-ossal nagyon finom réssel bomlott. Alig eltérő sárga kompo­nensek PA 260^o-nál, kb. 0,6" távolságra egymástól. A WDS rövidebb periódusú binaryk esetében nem adott meg konkrét adatokat, de úgy tűnik, hogy a 2000-es kiadásnál szakítottak ezzel a hagyo­mánnyal, és a legfris­sebb mérést szerepel­tetik. Ezzel szemben az ábráról tetszőleges időpontra leolvas­hatók a pozíciós adatok, ha nem is tökéletes pontos­sággal. Ennek a rend­szernek a látszó szeparációja köze­lítőleg egyezik a valós pályáéval, azaz peri­asztronban látszik nagyjából a legszoro­sabban, ami 1929-ben volt. Az előző nevet egy egyessel kiegészítve az STT 531 rendszert kapjuk, amely szintén egymás körül keringő csillagok párosa; "168-szoros nagyítással réssel bontott, eltérő pár, PA 10^o, sárga és vörös tagok." A 2. ábrát megvizs­gálva azt tapasz­talhatjuk, hogy a kompo­nensek látszó szög­távolságának az elkövet­kező 10 évben egy lokális maximuma van 1,8"-cel, lényegileg peri­asztronnál! 400 év múlva lesz az igazi eltávolodás, amikor kényelmes 5,3"-re lesznek egymástól a csillagok. Ez a rendszer egyébként még bonyo­lultabb: a főcsillag változó (V491 Per); a katalo­gizált C komponens 4' távolságra van, és ilymódon akár binokulárral is észlelhető. De nem így maga a C tag, aminél Burnham sas szeme kellett az 1"-re lévő 11^m fényességű társ felfedezéséhez (BU 545). A WDS legújabb kiadásában helyes­bített adatok szerint ez utóbbi pár fényes­ségkülönb­sége csökkent, és a szög­távolság is nőtt 30%-kal. Ernő a főpárt még 1998-ban, komolyabb katalógus nélkül észlelte, a C kompo­nensről nem volt tudomása. Továbbá megem­líthető, hogy az STT 531 közös saját­mozgású (cpm) a 12'-re elhe­lyezkedő 50 Per csillaggal, valamint az, hogy mindkét STT binary pályáját Rabe számította 1943-ban illetve 1955-ben.

Közvetlenül ezután került észlelésre az STT 81, Flamsteed szerint 56 Per: "168: jól bontott eltérő fényességű, sárga-vörös kettős, PA 40^o." Az STF 448 mutatja, hogy az alkal­mazott nagyításnak a pozíci­ószög becsült pontos­ságán túl jelentősége van a látvány szubjektív meg­ítélésében is. Míg 66-szorossal "tűhegynyi a társ", addig 168-szorossal "nagyon eltérő, széles réssel jól bontott pár PA 0^o-kal, színük fehér és sárga." Ezt a párt Berente Béla is észlelte 1986. 11. 9-én, 200/3800 Casseg­rain távcsövével a követ­kezőképpen: "N=300x: Szoros, nagyon eltérő kettős. A: sárgás­fehér, B:kékes árnyalatú PA 355^o Megj: Kata­lógus: PA 16^o." A kezdők számára hozzátenném, hogy az észleléshez éppen alkalmazott nagyítást a pilla­natnyi körül­mények is befo­lyásolják, de mellékes okai is lehetnek (pl. nem akarunk okulárt cserélni...) Berente Béla megjegyzése ráirányította figyelmemet a pozíci­ószög problémára, amiről fele­lősséggel csak több észlelés birtokában szabad egyáltalán véleményt nyilvánítani. Minden­esetre az döntő, hogy két tapasztalt kettős­észlelőről van szó, másrészt tudjuk, hogy a fő égtájak közelében a legpon­tosabb a PA becslés (legalábbis ekvato­riális szerelésnél). Sajnos a kérdésre választ nem találtam! Az igaz, hogy a felfedezés óta eltelt 160 év alatt csökkent a PA 6^o-ot, de 1991-ben 13^o-ot mértek. A főcsillag saját­mozgása ellent­mondásos abban az értelemben, hogy a Hipparcos rektasz­cenzióban az eddig vélt nyugati mozgás helyett keletit álla­pított meg, de azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy elég távoli (kb. 400 pc) csillagról van szó. A Guide-ot megnézve kezdeti lelkese­désem hamar lelohadt, miután a képernyőn látható társra vonatkozóan a főcsil­laggal azonos Hipparcos adatokat olvas­hattam. Hiába, semmi sem tökéletes! A cikk szerkesz­tőségbe küldése után érkezett Papp Sándor észlelése erről a párról; ő a ma is aktív kettős­észlelők legöregebbje. 1986-ban végzett megfi­gyelése tovább bonyo­lítja a helyzetet: "270/1470-es tükrös; 147x-esnél szoros (3"-4") eltérő pár, sárgás-fehér és narancs­sárga(?). PA: 20^o - 30^o."

Perzeuszbeli kalandozásunkat felfüggesztve térjünk át a szomszédos Auriga, magyarul Szeke­res, népiesen Fuvaros csillag­képbe. Itt már fényesedik a Tejút sávja, ezért a halványabb kettősök azonosítása nagyobb figyelmet igényel. A COU 1086, mely Ernő részéről friss, idei észlelés, a megfi­gyelés szerint 300-szoros nagyítással"Igen szoros, de jól elkülönülő, könnyű pár. PA 85, alig eltérő fehér csillagok. "A HO 17érdekesnek ígérkező trió, ahol a PA 160 felé, látás­határon látszónagyon halvány C társ detektálása jelenthet nagyobb problémát; a fényes főcsillag minden­képpen zavar, akkor is, ha az északra lévő még fényesebb csillagot kis látószögű okulárral megpróbáljuk a látóme­zőből kire­keszteni. A főpár PA 60-as, igen eltérő, sárga-narancs tagokból áll; szoros, de közel a standardhoz. Az 5 Aur (STT 92) szög­távolsága növekszik, megkönnyítve sikeres észlelését. A látvány hasonlít a fentebb említett STF 448-éhoz: "66x: Tűhegynyi társ a sárga főcsillag peremén. 168x: Standard pár, de nagyon nagy a fényesség­különbség, PA 270^o."Emlékezetem szerint nem esett még szó részemről W.D.Heintz által felfe­dezett kettős­csillagokról, pedig binaryk pálya­számítása mellett távcsővel is sokat dolgozik. Az eltelt években is szapo­rodtak felfe­dezései, és ma már 900-nál is többet tartanak számon. Számunkra sajnálatos (de 80 ezer ismert kettős­csillag utáni új felfe­dezéseknél természetes), hogy rend­szerei szinte kivétel nélkül nagyon szoros, esetleg szoros, és igen halvány párok, ezért nem lennék meglepve, ha a magyar szak­csoportban Ernőn kívül senki más nem észlelt volna közülük; ő már 37 HEI kettőst mondhat magáénak, amelyek közül itt a 650-est mutatnám be: "124x, 168x: Fehér, PA 90^o irányú megnyúltság látható. Nagyon halvány, a bontás nem egyértelmű." A fentiek alapján, az észlelő részéről is megerősítve meg kell jegyezni, hogy ennél az esetnél a nagyítás növelésére lett volna szükség, vagy sokkal jobb nyugodtságra...

A csillagászati ismeretterjesztést is szem előtt tartva, végül ejtsünk néhány szót a Capelláról, amely az égbolt 7. legfényesebb csillaga; C. Flammarion népszerű könyvének magyar for­dításában Kecske csillagnak nevezik. A Napunkkal azonos, G színképcsoportba tartozó gázgömb(ök) 42 fényéves távolsága nem csak a látszólagos fényes­séget növeli, hanem azt eredményezi, hogy a vele fizikai kapcso­latban levő tagok meglehe­tősen nagy szög­távolságban helyez­kedhetnek el, ami egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a hivatásos csillagászok érdek­lődésére tartanak számot. Az észlelés speciális nehézségét mutatja, hogy a GSC felvételén a Capella fénye 15' átmérőjű területen lehetet­lenné tette halványabb csillagok fényképe­zését. Éppen ezért számunkra is lehet egy saját­ságos érdekes­sége az észlelésnek, hasonlóan ahhoz, amit korábban a Szíriusz távoli kísérőivel kapcsolatban saját tapasz­talatom alapján már leírtam. A Capellának nyolc katalo­gizált kísérője van, melyek többségéről 1-1 mérést végeztek a 19. sz. végén. Közülük itt hármat említenék meg. A főcsillag egy nagyon szoros, 0,05"-es csillagpár, melynek kompo­nensei 100 nap alatt kerülik meg a közös tömeg­közép­pontot. Megle­hetősen távol, 12'-re (!) van a Stearns által felfe­dezett HL jelzésű pár, amely az egyedüli fizikai társ, és ugyanakkor feltéte­lezett binary. Elég nehezen, a látóme­zőrajzot és külön­böző kata­lógusokat használva szobában történt a H komponens végső azonosítása: "FRH 1 Aur, 210x: ... Két fényesebb csillag között levő három halvány csillag egyike a tettes. Ezen kívül a BU 1392 elnevezésű pár E jelzésű komponensét sikerült azonosítani."

A cikkben előforduló felfedező, katalogizáló csillagászok neve és WDS névkódja:

   BAR - E.E.Barnard   FRH - R.Furuhjelm   STF - F.G.W.Struve

   BRF - F.L.Brown     HEI - W.D.Heintz    STT - O.W.Struve

   BU  - S.W.Burnham   HO  - G.W.Hough     THR - J.Thorel

   COU - P.Couteau     HU  - W.J.Hussey    WEB - T.W.Webb

   EDG - D.W.Edgecomb  ST  - C.L.Stearns   WEY - C.A.G.Weymouth

A fenti - és minden más - kettősök észleléséhez 10-es seeinget kívánok.

2000.05.20. Nyomtatásban megjelent: Meteor 2000/7-8