A korombeli amatőrcsillagászok nagyon jól emlékeznek arra, hogy 10 évvel ezelőtt még a legnagyobb optikai teleszkóp a 6 méter tükörátmérőjű szovjet BTA (Bolsoj Tyeleszkop Azimutálnüj, Nagy Azimutális Teleszkóp) volt a Kaukázusban, ámbár az 1975-ös felavatás után három évvel cserére szorult főtükör igazolni látszott azok álláspontját, akik változatlanul az 1948-ban, a Palomar hegyen üzembe állított 5 m-es Hale teleszkópot tartották az igazinak. Ahogy a tükörcseréről, úgy a BTA eredményeiről sem sokat lehetett hallani; éppen ezért nem kis meglepetést okozott, amikor Internetes böngészés közben a Speciális Asztrofizikai Obszervatórium (SAO) 6 és 1 méteres teleszkópjaival 1992-1997 között végzett kettősméréseket ismertető cikkre bukkantam. Természetesen a SAO fő kutatási iránya nem ez, így érthető, hogy a BTA-val mindössze 89 (18), az 1 m-essel 21 (8) rendszert észleltek (zárójelben a felbontatlan objektumok száma). Az alkalmazott észlelési technika a speckle interferometria volt. A mért szögtávolságok 39-1593 mas tartományba esnek, de zömmel 400 mas alatt vannak. Ezek után talán érthető a kíváncsiságom, hogy ezen objektumok közül hányról találok amatőr megfigyelést a nyilvántartásomban? Sok persze nem akadt, de az alábbi cikkecske megszülethetett belőlük.
|
|
| STF 1932 binary mérések és pálya |
Kezdjük a legtágabb, 1593 mas, azaz 1,593"-nek mért STF 1932-vel, amely régi ismerős: a Meteor első kettősrovatában, az 1984. októberi számban is szerepelt. A CHR 45-ként katalogizált főcsillagot 1984-ben 0,3" szögtávolsággal fedezték fel, de 1997-ben a BTA sem az A, sem a B tagot nem bontotta. Talán nem fölösleges idézni a cikk ezzel kapcsolatos megjegyzését: a felbontatlanság oka lehet a 20 mas-nál kisebb távolság, a 3 magnitúdónál nagyobb fényességkülönbség, a légköri nyugtalanság, vagy ezek kombinációja. Mivel a rendszert magában foglaló Corona Borealis a kellemes nyári éjszakák szép csillagképe, a szóban forgó binary amatőr körökben sem alulészlelt. Jómagam első teljes észlelési évemben, 1983-ban a 20 centis Newtonnal 220-szoros nagyítással gyönyörű réssel bontott fényes, fehér, egyenlő, nagyon szoros (1,3"-1,4") párként jegyeztem fel 260o-os pozíciószöggel. Berkó Ernő 2000 nyarán szintén a 20 centis reflektorával figyelte meg: "158x: (AaB) Narancssárga-sárga, csinosan bomló, közel egyenlő pár. Szép, PA 260-as, igen szoros." A binary keringési periódusa 203 év, így nem sok híja van annak, hogy a teljes pályáról legyenek mérési adatok. A mostani években vannak a komponensek látszólag egymástól legtávolabb; ezután egyenletesen csökken a szögtávolság, de 100 év múlva sem jelent nagy feladatot az észlelése még a mai amatőr eszközökkel sem.
Az előzőnél 2,5-szer szorosabb pár a STF 1863 az Ökörhajcsár csillagképben. 1984. július 1-jén a szerző 280-szoros nagyítással is csak megnyúltságot feltételezett PA 250o felé. Egy héttel később nyugodtabb légkörnél, azonos nagyítással érintkező korongos kép, egy-egy pillanatra bevillanó rés volt látható; a 350-szeres nagyítás nem könnyített a látványon, de a 220-szoros tökéletes, szép képet adott érintkező korongokkal. A pozíciószöget ekkor 65o-ra becsültem, 0,5m fényességkülönbség mellett. 1999 júniusában Ludányhalásziban "ritka nyugodt légkör, egy esős, felhőszakadásos hét után. Csak lassú nyugtalanság volt, néha zavarosodott meg a szép diffrakciós kép. Később erősödött a párásság is. Próbaképpen 525x-össel is lehetett gyönyörködni..." A STF 1863-ról az alábbi feljegyzés született a 35,5-es Dobsonnal: "300x: Egyenlő fényességű, vagy alig eltérő PA 60-as!!!, fehér-fehér nagyon szoros pár. Réssel bomlik."
|
| 72 Peg (BU 720) binary mérések és pálya |
A 72 Peg kettősségét Burnham fedezte fel 1878-ban 0,4"-es szögtávolság mellett, jelzése BU 720. Fényessége és szögtávolsága folytán a 20-25 cm-es műszerek felbontásának vizsgálatára ideálisnak mondható tesztobjektum, így Berente Béla 25 cm-es saját készítésű Cassegrain-távcsövének is célpontja volt. Erről a Meteor 1987. decemberi számában be is számoltunk, de szerencsére rendelkezésre áll Papp Sándor kocséri vendégeskedésének publikálatlan eredménye az alábbiak szerint: "72 Peg (BU 720) 25,4 C, 645x (!) = érintkező korongok, sárgásnarancs, igen szoros pár, PA 250/70." Berente Béla 1999-ben elkészült 210/2130-as Yolo távcsövének szintén egyik első észlelt objektuma volt szeptember 15-én. 318-szoros nagyítással megnyúlt diffrakciós kép, az Airy korongok kis lefűződéssel látszanak. Egyenlő fényességű narancsossárga csillagok PA 110o-ra. Béla biztatására Ernő is programba vette: "300x: Egyenlő, vagy alig eltérő fényességűek a csillagok. PA 90, vagy egy picit kisebb. Mindkét csillag színe erős narancssárga, majdnem vörösessárga. Az érintkező korongok csak időnként mutatnak rést. 420x: A rés folyamatos és stabil. A kettős valamivel könnyebb, mint a γ2 And." A szerző is próbálkozott 20 centis Newtonjával 1984-ben közepes seeing mellett. 280-szorossal megnyúlás PA 70 felé?? A 380x-os és 510x-es nagyítások illuzórikusak, bár a csillagkorong nem kör alakú! Amint látható, ilyen nagyon szoros kettős esetében nagy gyakorlatú észlelők pozíciószög becslése is eltérhet egymástól. Egyértelmű viszont a színek megállapítása: az 550 fényév távolságban lévő rendszer tagjai ui. K4III és K5III színképosztályú "narancs" óriások. A 72 Peg a STF 1932-höz hasonlóan szintén a jelen években van a legnagyobb látszó szögtávolságban; a pálya excentricitása nem jelentős, így a távolságváltozás sem, de ebben a tartományban 0,1" is sokat számít a közepes méretű amatőrtávcsövek esetében. A mellékelt ábrán látható, hogy fél periódusidő alatt a társ kb. 140o-os ívet futott be. A két ábra - melyek a USNO Double Star CD-ROM 2001-ről származnak, köszönet érte a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Bajai Csillagvizsgáló Intézetének - a látszó pályán kívül tartalmazza a számításhoz felhasznált méréseket is.
2002.04.30. Nyomtatásban megjelent: Meteor 2002/6