A jelen írás bizonyos értelemben a legutóbbi rész folytatásának is tekinthető, mivel az Aquilával szomszédos Delfin csillagkép kettősei szerepelnek benne. Ezt a konstel­lációt kis mérete ellenére a legtöbb amatőr ismeri: ahogy mondani szoktuk, "kicsi, de kedves". Területe 200 négyzetfoknál kevesebb (az Aquiláénak harmadát sem teszi ki), mégis a WDS 566 bejegyzését mondhatja magáénak. Talán az sem véletlen, hogy Berkó Ernő több megfi­gyelést végzett itt, számszerűen 38-at.

Eme kis bevezetés után nézzük is meg a Flamsteed szerinti csillagok legnyugatabbikát, amely ebből adódóan az 1. számot viseli. 1999.aug.19-én este, jó ég mellett ezzel a párral kezdődött a három órás észlelői tevékenység. A "sasszemű" Burnham listájában 63-as számot viselő rendszer nem könnyű eset! 300-szoros nagyítással a nagyon szoros, nagyon eltérő, sárga és vörös színű tagok vékony réssel válnak el egymástól, PA 340 fokos fekvéssel. 420-szorossal is jól látszik, de nehezen áll össze a diffrak­ciós kép. E sorok írója "ifjú titánként" 1982-ben, majd négy évvel később siker­telenül próbálkozott a pár felbontásával 20 cm-es Newtonnal. Walter Scott Houston, a Sky&Telescope Deep sky wonders c. rovatának ismert vezetője az 1969. szeptem­beri számban írt a Delphinus fényes kettőseiről. Az 1 Del észle­lésének meg­könnyítésére javasolja négyzet alakú dia­fragmának az objektív elé helyezését (és megfelelő állásba forgatását), ami az apodi­zációnak nevezett jelenség felhasz­nálása eltérő fényességű csillagok megfi­gyelésekor. Ám tapasztalt amatőrök jól tudják, hogy legtöbb a természeten múlik! Három nappal később, egy hideg­frontos éjszakán "nem mindennapi" nyugodtság volt; a "szerencsére kéznél levő kemény párok" közül csak kevés lett negatív. "Olyan szép éles volt a kép a 300x-os nagyítással, hogy a 420x-os nem kellett." Burnham listájában az 1 Delfinit követő BU 64 jelű nagyon szoros pár például csinos réssel bomlott; a kompo­nensek szine sárga, PA 160. Ezen rendszerhez kapcso­lódva több kísérőt is katalo­gizáltak. A koráb­ban "P", újabban "a" jelzésű komponens PA 120 felé látszó sárga halvány csillag. PA 160 irányban távol látszik a fényes, fehér "C" komponens, amely a főpárral az STT 209 App. azono­sítójú kettőst alkotja. A C tagnak is talált társat Dembowski (D 32), de az 1899-es egyetlen észlelés realitása vitatott; a PA 170^o felé kb. 1'-re, illetve PA 190^o felé kb. 1,5'-re látszó halvány csillagok vala­melyike lehet. Az Aa párt követi még egy kissé távolabbi kb. 12^m-s vörös csillag is PA 90^o felé. Ehhez az észleléshez bajos lenne bármit hozzátenni, kivéve a főpár binary sajátos­ságainak említését, ami viszont annál érdekesebb. A 0,6"-nél kisebb szög­távolság az 1920-1930 között végzett megfi­gyeléseknél nagy feladat elé állította a méréssel foglalkozókat, de a kapott adatok feldol­gozását a közel egyenlő fényes­ségből adódó "pozíci­ószög kuszaság" sem könnyítette. Baize 1957-ben a megelőző félszáz év méréseivel nagyjából összhangban 118 év periódusú pályát számított, ezt azonban a későbbi megfi­gyelések cáfolták. A mellékelt ábra Heintz 1995-ös számításai alapján készült, és szépen mutatja az 1925 környéki "látszólagos szög­távolság-minimumot", az utóbbi évek "lokális maximumát" az 1975-ös peri­asztron átmenet után, valamint a 170 év múlva bekövet­kező valódi apasztront. Ugyan­ezen az estén egy másik binary is távcsővégre került, az A 610. Ennek látszó pályája majdnem kör alakú, a szög­távolság 0,3"-0,5" között változik a keringés során; Heintznek az 1962-es első pálya­számításon mini­málisan kellett korrigálni 16 évvel később. Napjainkban éppen tágulóban van, már ha egyáltalán lehet erről beszélni 0,4" és 0,45" között... Az észle­lőnap­lóba a következő leírás került: "300x: PA 60!!!. Alig eltérő, sárga-sárga kettős. Szép nyolcas alakot formál. Sokat kell rá várakozni, de szépen megmutatja a jelleg­zetes­ségeit ez a nehéz, nagyon szoros pár." Hasonló szög­távolságú a HEI 586 jelű kettős, amelyet Heintz 1988-ban fedezett fel: "300x: PA 230. Sárga-sárga, alig eltérő fényes­ségű, nagyon szoros pár. Néha másod­percekre teljesen elkülönülnek a csillagok. Az adataihoz képest szépen bontott kettős."

Itt a Tejút határvidékén akarva-akaratlanul gyakoribbak a többszörös csillagok. A "binokulár kettősök" kategóriájába tartozik két BD azonosítóval rendelkező csillag: 66-szoros nagyítással is nagyon laza, eltérő, fehér és sárga színű pár PA 340 fokkal; a WDS korábbi kiadásában számozás nélküli, végül gyakorlati okból A 3108 jelzéssel látták el. "Aitken nem ilyen kettősökről ismert", jegyezte meg Berkó Ernő - ami tökéletesen igaz; Aitken feltehetően a szoros párok észle­lésekor jegyez­hette fel, ugyanis mindkét csillag nagyon szoros kettős, de egyik sem viseli az ő nevét. A fényesebb BU 670 névre hallgat, és a felfe­dezése óta eltelt 124 év alatt pozíci­ószöge 46 fokot csökkent. A SIDONIe adat­bázisban található 67 mérést érde­kesség­képpen egy ábrán feltüntettem. Sajnos a saját­mozgás adatok ellent­mondásosak (érdekes, hogy a fél magnitúdóval halványabb CD-ről van Hipparcos mérés, míg az AB-ről csak Tycho), de ennél a szög­távolság­tarto­mánynál a változás oka nyílván nem ez. A másik tag L 35 névvel viszont bizo­nyítottan binary rendszer, és a látszó pálya méretében és alakjában egyaránt nagy hason­lóságot mutat a fentebb tárgyalt A 610-zel. Ezekről az alábbi feljegyzés készült: "BU 670 (AB) 420x: Gyönyörű fehér-narancs, alig eltérő, szép réssel bomló pár. Nagyon szoros. Szinte rezzenéstelen a kép. PA 10. A (CD) komponens, ami L 35 nevet kapott, nem bomlik, de érzékelhető É-D irányú megnyúltság." A két pár "optikai", azaz különböző távol­ságban vannak tőlünk, de viszonylag közeli csillagok, és saját­mozgásuk követ­kez­tében szög­távolságuk 100 év alatt közel 20"-cel növekszik.

Előzetesen a leírtaknál több észlelést válogattam ki, azonban az aktuális megfi­gyeléseket ismertető rovatra gondolva visszafogom magam, bár így standard párokra egyáltalán nem kerül sor. Mindenkinek sok sikeres és szép kettős­csillag megfi­gyelést kívánok, és hozzá - szokás szerint - 10-es seeinget!

2001.08.04. Nyomtatásban megjelent: Meteor 2001/9